A Legyenek Ünnepnapok című előadássorozat keretén belül, ezúttal Dr. Buda László pszichiáter tartott előadást a Mátra Művelődési Központban. A terapeuta mondanivalójában az önelfogadásról és önszeretetről beszélt, ezen kívül arról is szót ejtett, miért fontos, hogy testben és lélekben is egyensúlyba kerüljünk önmagunkkal.
Az egyik legnehezebb dolog mai társadalmunkban az önelfogadás kérdése. Elégedettek vagyunk-e önmagunkkal, elfogadjuk-e azt, amilyenek vagyunk, úgy, ahogy vagyunk – fogalmaz Dr. Buda László. Rohanó világunk nem könnyíti meg a helyzetünket- mondja a szakember- hiszen folyamatos stressznek, szerepeknek és elvárásoknak vagyunk kitéve munkahelyünkön és magánéletünkben is.
A pszichiáter hozzátette, ha az ember elfogadja önmagát, az segíthet a hétköznapokban is egyensúlyba kerülni.
Dr. Buda László, pszichiáter, pszichoterapeuta
– Van egy bizonyos fajta viszony, amit az ember önmagával kialakít és ez egy elég rejtett dolog. Sok ember haragszik magára, sok ember kritizálja magát, sok ember betegíti magát az életmódjával és a többi. Tehát millió módon tudunk rosszul bánni magunkkal és eközben a kulcsa a derűs, egészséges életnek az egyik nagy kulcsa, az önmagunk elfogadása és szeretete – magyarázta.
A szakember elmondta, az önelfogadásban természetesen szükség van az egészséges önkritikára és a fejlődésre való képességre. Tehát önmagunkat elfogadni teljesnek csak úgy lehet, ha tisztában vagyunk a hibáinkkal és hajlandóak vagyunk lépéseket tenni a változásért.
– Az önelfogadás eleve egy nagyon magas szintű intelligenciára utal, hogyha ezt valaki megfelelő arányérzékkel tudja működtetni az életében. Ugyanakkor, maga ezt egy intelligens dolognak tartom, aki rájön arra, hogy nem kell minden áron kritizálnia és bántania saját magát, hanem lehet saját magának egy jó társa, egy együttérző kísérője saját életének – tette hozzá.
Az előadássorozat februárban folytatódik. Akkor dr. Bagdy Emőke a karrier és családi élet egyensúlyteremtési lehetőségeiről tart majd előadást az érdeklődőknek.