Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A költségvetést is tárgyalták

A költségvetést is tárgyalták

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A költségvetés első fordulós tárgyalása is szerepelt a gyöngyösi képviselő-testület idei első ülésének napirendjén. A grémium rendezte a nevelési-oktatási intézményekben speciális étrend biztosításának feltételeit, és úgy döntött: a többletköltséget átvállalja a szülőktől.

A gyöngyösi képviselők a grémium januári ülésén első fordulóban tárgyalták a város 2018-as költségvetési tervezetét, amely az előző évekhez hasonlóan idén is takarékos gazdálkodást tűz ki célul, és forráshiány nélkül tervez.

A mintegy 12 és fél milliárd forintos főösszegű büdzsé kiemelt figyelmet fordít a parkfenntartási feladatellátás és a köztisztaság javítására, valamint a hó- és síkosságmentesítési feladatokra, és ugyancsak a prioritások között kezeli a közbiztonság javítását. A büdzsé az európai uniós pályázatok révén megvalósuló – összességében 3,2 milliárd forintos értékű –, és a 2017-ről áthozott feladatként megvalósuló mintegy 130 millió forintos beruházásokon felül 200 millió forintos fejlesztési keretet tartalmaz, amelyet a testület frakciói arányosan osztanak el a választókörzetek fejlesztésére.

A 2018-ra tervezett adóbevételeket 3 milliárd forintban határozza meg a dokumentum, az összeg legnagyobb része – több mint 2,3 milliárd forint – a helyi iparűzési adóból származó bevétel. A költségvetési tervezetet az önkormányzat közszemlére teszi, majd február 8-án, a második fordulós tárgyalás előtt közmeghallgatáson várja a lakosság észrevételeit.

A grémium úgy döntött, átvállalja a gyermekek speciális étrendjének többletköltségét a szülőktől. Az önkormányzat a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban is biztosítja az ételallergiás gyermekek részére a speciális étkezést, amelyet immár a gyermekjóléti szolgáltatásokról szóló rendeletébe is beemelt. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt években jelentősen emelkedett a különböző allergiás megbetegedésekben szenvedő gyermekek száma – napjainkban mintegy ötven gyermek igényel a városban speciális étrendet.


Tovább az archívumra