Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Javaslatokat várnak

Javaslatokat várnak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Pro Civitate, valamint a Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa kitüntetésre vár javaslatokat a Gyöngyös Városi Önkormányzat. A kitüntetésre való felterjesztés határideje március 1. A javaslatokat írásban szükséges megtenni, ezen felül ami az idei évben újdonság, hogy ezeket indokolni is kell.

Ezek a képek még tavaly májusban készültek, akkor a díszpolgári címmel járó Pro Civitate kitüntetést Deák Ferenc, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége Gyöngyösi Klubjának alapító elnöke, Dr. Lukács Tóth Gyula, a Bugát Pál Kórház főorvosa, a néhai Kecskés Péter feltaláló, és a Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség kapta meg.

A Pro Civitate kitüntetés Gyöngyös Város kitüntetései közül a legrangosabb, olyan személyeknek, közösségeknek adható, akik sokat tettek a város fejlődéséért és öregbítéséért. Ebből a kitüntetésből egy évben összesen egy közösség illetve kettő egyénnek adományozható.

– Természetesen a természetes személyek a magánszemélyek Gyöngyös Város díszpolgárai is lesznek. Pénzjutalom jár, oklevél, ill. az egyéneknél még aranygyűrű is átadásra kerül. A Város napján kerül átadásra ez a kitüntetés – mondta el dr. Horváth Gábor.

A tavalyi év során Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa kitüntetést Solymosi Lajosné, Vinczéné Mádi Magdolna, valamint Köves Péter vehetett át. Egy évben három egyénnek adható. A rendelet értelmében az egyik óvodapedagógus, másik alapfokú művészeti iskolában tanító pedagógus, illetve közép- vagy felsőfokú oktatásban dolgozó tanító veheti át ezt a díjat.

– Ez a kitüntetés pedig a pedagógusnapon ünnepélyes keretek között történik átadásra itt is oklevél, emlékplakát illetve pénzjutalom jár. Azokra érdemes felterjesztés tenni a rendelet értelmében, akik előző években is ugyanúgy ha valaki nyugdíjas azokra is vonatkozik. A gyermekek, ifjúság fejlődéséért nagyon sokat tettek a pedagógia módszerek felhasználásával – magyarázta az igazgató.

A kitüntetésre való felterjesztés mindkét esetben március 1-jéig lehetséges. A javaslatokat írásban kell megtenni, és ami újdonság, hogy ezeket indoklással kell ellátni.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese – A banya
09:11
Ízelítő - Különkiadás
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fogadóóra 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fogadóóra 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:11
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:13
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Megyek az úton
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság