Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Közmeghallgatás

Közmeghallgatás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Gyöngyös Város Képviselő-testület január 25-ei ülését követően közmeghallgatást tartott ez évi költségvetéséről a Városháza nagytermében, mely során a város polgárai is megoszthatták véleményeiket. A lakosoknak leginkább a járdák állapotával és az egészségügyi ellátással kapcsolatban volt észrevételük.

Az ülésen elhangzott, hogy az előző évi folyamatokat az idei évben is folytatni kívánják, de szeretnének új beruházásokat is beiktatni, szem előtt tartva olyan fejlesztéseket, melyek a polgárok életminőségét javítják. Alapelvük a takarékosság és a hatékonyság.

Az elnyert pályázati támogatások miatt jelentősen megemelkedett Gyöngyös költségvetése, mintegy 12.5 milliárd forintból gazdálkodhat idén a város. A pályázati támogatásokkal együtt mintegy 5.2 milliárd forintot fordíthatnak idén fejlesztésekre.

A polgármester megemlítette a sportcsarnok és a strand fejlesztést is. A tavaly évben elnyert pályázatok kapcsán remélik, hogy ez évben befejezésre kerülnek- köztük a nagytemplom toronysisakjának helyreállítása, a kerékpárút építésének befejezése valamint a Honvédségi laktanya területén egy közösségi tér kialakítása.
A polgármester hozzátette: Idén szeretnék az óvodák korszerűsítését folytatni valamint a közvilágítási rendszert felújítani. Emellett az otthonteremtési támogatásra nagyobb összeget szánnak, így sor kerül az önkormányzati bérlakások felújítására is.

A lakosság két fő témára helyezte a hangsúlyt: Egyik az utak és járdák javítása, különösen kiemelve a Vachott Sándor utcát és a Deák Ferenc mentesítését elkerülő út létesítését.

A lakosság másik legfőbb észrevétele az egészségügyi ellátással volt kapcsolatos. Hiesz György mindezekre reflektálva azt mondta: az utak és a járdák javítása folyamatos emellett városon belüli kerékpárút létesítése csak úgy lenne megvalósítható, ha a parkolók száma csökkenne, ami a parkoló építések ellenére még mindig parkolóhiányban szenved a város.

Az önkormányzatnak semmilyen fenntartói joga nincs már a kórházban évek óta, ám ezzel együtt a testület ígéretet tett, hogy a panaszokat továbbítják a kórház vezetésének.


Tovább az archívumra