Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Új helyre kerül a szobor

Új helyre kerül a szobor

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Új helyre kerül a Szent István szobor. Eddig a Fő téren, a Felsővárosi Plébánia előtti téren találkozhattak az alkotással az érdeklődők, hamarosan azonban a templom déli szárnyában lesz megtekinthető. Azt a problémát kívánták ezzel orvosolni a szakértők, hogy évekéig nem volt megfelelő háttere ennek a kis plasztikának.

Daruval szállítják egyik helyről a másikra a Szent István szobrot, a Fő téren. Egyelőre most még ideiglenesen a Felsővárosi Plébánia oldalában helyezték el, de hamarosan elfoglalhatja a számára kialakított területet.

– A Szent István szobornak az áthelyezése az kicsit lassabban haladt, mert nyilván szétszedni azt egy problémásabb dolog, helyi kőfaragók nem is szívesen vállalták, úgyhogy sikerült hála istennek megtalálni azt a kőfaragót, kőszobrászt, aki eredetileg is készítette, úgyhogy most ő szedi szét nagyon szakszerűen. Örömmel látom, hogy nem tört el semmi belőle, bízom benne, hogy a végéig ez így éppen megmaradnak az elemek – magyarázta Németi László városüzemeltetési igazgató.

A korábbi helyszínt visszaállítják az eredeti állapotába.

– A régi helyszínt vissza fogjuk javítani, úgy, mint a Károly Róbert szobor alatt, nyilván ez egy jóval nagyobb felület, de hát ugyanúgy nagy kockakő-burkolatot kap, mint ahogy alatta egyébként az lett volna – tette hozzá.

Németi László kiemelte: azt a problémát kívánták ezzel a megoldással orvosolni a szakértők, hogy évekéig nem volt megfelelő háttere ennek a kis plasztikának. Itt a Szent Bertalan templom déli szárnyánál lévő zöldövezet, méltó környezete lehet a műalkotásnak.

Szőlősi Szabina


Tovább az archívumra