Száz százalékosan feldolgozták Heves megye kettes körzetében is a szavazatokat. Az eredmény egyelőre nem jogerős, hiszen a pártoknak április 17-ig még van lehetőségük fellebbezést benyújtani. A külképviseletekről beérkező és az átjelentkező szavazatok összeszámlálása után a Választási Bizottság megállapította, hogy Horváth László a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb voksot.
Április 14-én, szombaton számlálták össze a külképviseletekről beérkező illetve az átjelentkezők által leadott levélszavazatokat. Ezeket keverték össze, egy eddig felbontatlan urna tartalmával. Ezzel lett száz százalékos a választási eredmény feldolgozása. A végső sorrendet a mintegy háromezer szavazat nem befolyásolta- tudtuk meg a Választási Bizottság elnökhelyettesétől.
– A bizottság megállapította, hogy a választás eredményes volt. A megválasztott képviselő Horváth László Fidesz-KDNP jelöltje 25729 szavazattal, a második Vona Gábor Jobbik-jelölt 23379 szavazattal, Orosz Bálint János a harmadik, MSZP-Párbeszéd, 4632 szavazattal és a negyedik Reichenberger János Gyula, LMP, 1260 szavazattal – közölte Dr. Jancsovics Anita, a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettese.
Ez azonban még nem a jogerős eredményt jelenti, hiszen a jelölő szervezetek április 17-e tizenhat óráig még fellebbezhetnek. Amennyiben ez nem történik meg, akkor válik véglegessé a 2018-as országgyűlési választások eredménye.
– 100 százalékos a feldolgozottság, azonban még ez nem egy jogerős eredmény. Ez azt jelenti, hogy szombaton, 14-én, április 14-én hozta meg a bizottság a határozatot és három nap van a fellebbezésre. Mivel még ez nem telt le, így nem tudunk jogerős döntésről beszámolni – tette hozzá dr. Jancsovics Anita.
A száz százalékos feldolgozottság után kijelenthető, hogy Horváth László a Fidesz-KDNP győztes jelöltje 2350 szavazattal kapott többet, mint a második Vona Gábor Jobbik-pártelnök.