Fakivágást és ifjítási munkálatokat végeznek a Gyöngyöspatak utcában. Erre azért van szükség, mert sokuk már elkorhadt, balesetveszélyessé vált, továbbá az utakat is felnyomja a gyökérzet. Ezen a szakaszon patakkorlát-cserét is végeznek hamarosan mintegy 2-2,5 millió Ft értékben – egyebek mellett ez is indokolta a mostani munkálatokat. A kivágott fák helyére az ősz folyamán facsemetéket ültetnek majd.
Korhadt, odvas fák a Gyöngyöspatak utcában a patakmeder korlátja mellett – ideje volt már kivágni – mondja Kévés Tamás, a körzet képviselője, annál is inkább, mert hamarosan kidőlt volna. Ezen a szakaszon ifjításokat is végeznek, ennek pedig nyomós oka van.
– Öt évente egy ifjítást el kellett volna végezni rajta, és mint mondtam 30 éve senki hozzá nem nyúlt a fákhoz, és hát látható, hogy úgy megnőttek, olyan magasak lettek a fák, hogy gyakorlatilag a partfalat nyomja, az utat távolabb látni lehet, hogy felnyomja, a légkábeleket zavarja. És egy természetes ifjítás került most előtérbe, illetve hogy ha ezt a fát megnézzük, akkor itt balesetveszélyes fákról is beszélhetünk – mondta el Kévés Tamás önkormányzati képviselő.
Hozzátette: néhány évvel ezelőtt volt arra is példa, hogy 2 fa kidőlt, melyek a partfalat is kimozdították. A 2 millió forintos beruházást azért volt fontos most elkezdeni, mert hamarosan korlátcserét is szeretnének véghezvinni ezen a szakaszon.
– A patakkorlátot körülbelül – ez a körülbelül 3-400 méteres szakasz ez olyan 2 és 2 és fél millió forintból lesz megvalósítható. Erről az én körzeti keretemből tettem javaslatot. Ugye nyilvánvaló és azt is el kell, mondjam, hogy ezek a fák helyére pótlás lesz, tehát mindenképpen a korlátcsere után remélhetőleg még az ősz folyamán kijelöljük a helyeket és oda facsemetéket fogunk ültetni – közölte.
A munkálatok várhatóan 2-3 nap múlva befejeződnek – mondta Kévés Tamás, aki kiemelte: az összehasogatott fákat a Városgondozási Zrt. telepére szállítják majd, és a rászorulók között osztják szét.