A hétvégén megnyitotta kapuit az Új Nap Egyesület Kutyaiskolája, melyet olyan sokan vártak már a városban. Mintegy 800 négyzetméter alapterületen különböző feladatokat tanulhatnak meg a kutyusok, és a problémás négylábúak nevelésében, oktatásában is tudnak segíteni a szakemberek. A tervek szerint vasárnaponként lehet majd járni az oktatásra, ez azonban még a későbbiekben módosulhat.
Különböző gyakorlatokat hajt végre Poppy, a Gyepmesteri Telep kutyusa. Ő már szinte hibátlanul végigmegy a feladatokon. Hamarosan más négylábúak is megtanulhatják ezeket a feladatokat, hiszen megnyitja kapuit a kutyasuli.
– Már régóta terveztük, mindig csak nyújtottuk, mint a rétestésztát, de most már célegyenesben vagyunk. Az a célunk vele, hogy megcélozzuk itt a Gyöngyös és Gyöngyös környéki kedvenc kutyásokat, illetve hobbi kutyásokat, hogy egy kicsit jobban összecsiszolódjanak kedvencükkel, illetve akinek problémás kutyája van, segítsünk a kutya nevelésében, oktatásában egy kicsit – magyarázta Bozsik András gyepmester.
Az érdeklődőknek ajánlott előzetesen bejelentkezni, annak érdekében, hogy mindenki kényelmesen részt tudjon venni az oktatásokon kedvencével.
A tervek szerint vasárnaponként lehet majd járni a kutyaiskolába – emelte ki Bozsik András.
– Ha lesz egy összeszokott kis csapat, ő velük meg tudjuk ugye már beszélni, hogy ki mikor ér rá, így megcélozzuk mindig a vasárnap délelőttöket, amikor szerintem mindenkinek alkalmas. Illetve azért ajánlom mindenkinek, hogy hozza el a kutyáját, mert a kutyát is kimozdítja egy picit, illetve jobban szocializálja a kutyáját, ő is tanulni fog, a kutya is tanulni fog, tehát még jobban összecsiszolódik a gazdi és a kutya – sorolta.
Most vasárnap délelőtt 10 órától lesz lehetőség első alkalommal ellátogatni a Gyepmesteri Telepre. Kortól és fajtától függetlenül, bármilyen fajtájú kutyák oktatását vállalják – tette hozzá a gyepmester.