A jó idő beköszöntével megkezdődtek az új sástói libegő építési munkálatai. A tartóoszlopok már állnak és hamarosan kifeszítik a drótkötelet, valamint helyükre kerülnek a beülők is. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a turisták ősszel, a szezon végén ki is próbálhatják az új látványosságot.
Most zajlanak a Mátrában megvalósuló új beruházás leglátványosabb munkálatai. Az alapok kialakítása után helyükre kerülnek az új libegő tartóoszlopai. A Sástót az Adrenalin Parkkal összekötő libegő több mint 100 millió forintból, önerőből épül meg.
– Nem új a berendezés, egy használt berendezést vásároltunk, ami tulajdonképpen teljesen jó állapotú, ennek minden porcikája bevizsgálásra került. Anyagvizsgálók centiméterről centiméterre átvizsgálták az egész berendezés minden tartószerkezetét, minden olyan dolgot, ami a stabilitáshoz szükséges, és úgy gondolom, hogy így jóval költséghatékonyabbak tudtunk lenni – magyarázta Palik Tibor, az ÉLPAK Zrt. vezérigazgatója.
Sok munka vár még a szakemberekre, de ha minden a tervek szerint alakul, a turisták néhány hónapon belül birtokba vehetik az új libegőt.
– A 20 kilovoltos távvezetéket, elektromos vezetéket le kell helyeznünk a nyomvonalba a föld alá, hogy ne keresztezzük és ezen túlmenően az elektromos szerelések, a kötélbefűzés. Nagyon sok olyan munka van, ami még hátra van, de reményeink szerint itt egy 3 hónap múlva átadás történhet – tette hozzá Palik Tibor.
A libegő tavasztól őszig, a kalandpark nyitvatartásától függően várja majd a látogatókat.