Gyermeknapot rendezett a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a minap Gyöngyös Fő terén. Jégkása, kürtőskalács és ugrálóvár is várta az odaérkezőket. A projekt mintegy 280 ezer forintból valósult meg. A Nemzetiségi Önkormányzat nemrégiben 2 pályázaton is nyert, a roma családi napra 400 ezer forintot, a gyermekek táboroztatására pedig 600 ezer forintot.
Jégkása, kürtőskalács, ugrálóvár és rodeó bika – újfent gyermeknapot rendezett a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a város roma gyermekei számára.
A programon térítésmentesen vehettek részt a kicsik, hiszen a szervezők szerint nagyon sok a rászoruló család, és ezzel is szerettek volna segíteni nekik, hogy jól érezzék magukat.
– A cél pedig mindig ugyanaz: hogy minden gyermek érezze egyformán gyermeknek magát. Hiszen vannak sajnos nagyon szegény sorsú gyerkőcök, akik nem tehetik meg, hogy adott esetben egy-egy gyermeknapon részt vegyenek a különböző játszószereken, használják őket, megkapjanak ajándékot vagy egy-egy kis jégkását, bármit – ezért mi úgy gondoltuk, hogy idén is meglepjük őket – mondta el Vidák Renáta, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat irodavezetője.
A projekt mintegy 280 ezer forintból valósult meg – mondta Vidák Renáta, aki hozzátette: 2 pályázaton is nyertek nemrégiben, melyeket szintén a gyermekekre szeretnének fordítani a jövőben.
– Dr. Lakatos Rozália roma referensünk által sikerült megnyernünk egy pályázatot, illetve kettőt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumához pályáztunk, és ott roma napra nyertünk 400 ezer forintot és gyermekek táboroztatására pedig 600 ezer forintot – tette hozzá.
A roma nap szervezése már folyamatban van, a tábort pedig június 15-től 21-ig rendezik majd meg Siófokon, melyen 15 gyermek vehet részt, 2 felnőtt kíséretében.