Gyöngyösön lehet 2019-ben a összevont labdajátékok diákolimpiájának döntője – a verseny támogatásáról májusi ülésén döntött a város képviselő-testülete. A csütörtöki ülésre Horváth László országgyűlési képviselőt is meghívót kapott.
A gyöngyösi képviselő-testület májusi ülésére meghívást kapott az áprilisi választáson újraválasztott Horváth László országgyűlési képviselő, aki a most kezdődött, újabb négyéves ciklus legfontosabb feladatairól adott tájékoztatót a képviselőknek, akik maguk is feltehették kérdéseiket. Horváth László a következő négy év legfontosabb feladatai között az utak felújítása mellett a nyugati elkerülő út megépítését és a Mátra kiemelt turisztikai térséggé nyilvánítását említette. Az elkerülő út tervezéséről már megszületett a kormánydöntés, a Mátra tekintetében pedig már elkészült a kormányelőterjesztés, amely egyebek mellett egy Mátrafüredről Kékestetőre közlekedő négyévszakos kabinos felvonó terveit is tartalmazza.
Egy százalék alatti mértékben emelkedett a regisztrált bűncselekmények száma Gyöngyösön 2017-ben az előző év adataival összehasonlítva. Ez a Gyöngyösi Rendőrkapitányság éves beszámolójából derül ki, amit májusi ülésén hallgatott meg és fogadott el a város képviselő-testülete.
A társadalom öregedése továbbra is jellemző Heves megyére, és azon belül Gyöngyösre is – ez már a járási tisztifőorvos beszámolójából derült ki. A Gyöngyösi járásban a legtöbbgyakoribb halálokok között a daganatos megbetegedések és a keringési rendszer betegségei szerepelnek, jelentős eltérés azonban nem mutatkozik az országos értékekhez képest.
Az Idegenforgalmi, Ifjúsági és Sportbizottság összesen közel ötmillió forinttal támogatott sportcélú beruházásokat. A bölcsődék és óvodák játékbeszerzését és rendezvényeinek lebonyolítását összesen egymillió forinttal támogatta a szakbizottság. Az Oktatási és Kulturális Bizottság közel négymillió forintos támogatást nyújtott közgyűjtemények fejlesztéséhez, és hatmillió forinttal támogatott kulturális feladatokat, így hozzájárult egyebek mellett egy új városkönyv megjelentetéséhez, egy képzőművészeti alkotótáborhoz, a GYÖNGYÖK Családi Intézet bútorzatának cseréjéhez és a könyvtár bejáratának felújításához.
A testület a 2019-es költségvetés terhére kétmillió forintos támogatást hagyott jóvá a IV. korcsoportos Összevont Labdajáték Diákolimpia Országos Döntőjének megrendezéséhez. A döntőre a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület kíván pályázatot benyújtani, és vállalja a 2019 nyarán esedékes döntő versenyeinek költségeit, az önkormányzattól a rendezvénnyel kapcsolatos egyéb költségek finanszírozásához kért segítséget. Az összevont labdajátékok döntőjén négy sportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda és röplabda – legjobbjai vesznek részt, összesen mintegy 1200 gyermek érkezhet Gyöngyösre.