A Gloria Sublimis Borrend idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. A jubileumi ceremóniát a Mátrai Bornapok keretében tartották a Városházán, ahol a meghívott borrendek is köszöntötték a Mátrai Borvidék ünneplő borrendjét.
Egy perces néma felállással és főhajtással kezdődött a jubileumi ünnepség, a januárban elhunyt dr. Koren Jánosra, a Gloria Sublimis Borrend egyik alapítójára, a nagytanács egykori elnökére emlékeztek a ceremónián részt vevők. A borrend 1976-ban másodikként alakult meg az országban- kezdte a megalakulás történetét a borrend nagymestere. Dunai György Sándorné elmondta, a szőlő és a bor szeretete, tisztelete, a hagyományőrzés továbbra is célja a borrend eszmeiségének, és érezhető, hogy az elmúlt évtizedekben megváltozott az emberek borhoz való viszonya.
Feladatuk a fiatalok bevonása a borászati hagyományokba, a kulturált borfogyasztás ceremóniájának népszerűsítése- tette hozzá a nagymester. A ceremónián részt vett Hiesz György polgármester is, aki köszönetet mondott a borlovagoknak a borrend hagyományőrző tevékenységéért, a borkultúra terjesztéséért.
Az ünnepségen a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége, a borrendben végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként, Pro Vino Érdeméremmel jutalmazta Benkő Attila alapító és még ma is aktív tagot.
A tagok is méltatták az elmúlt évtizedek munkáját, majd a jubilálókat köszöntötték az ország számos pontjáról érkező borrendek. Az ünnepséget követően, a Gloria Sublimis Borrend a meghívott borrendekkel együtt felvonultak a Mátrai Bornapokon és a Fő téri színpadon mutatkoztak be a nagyközönségnek.