Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nagyot lépett az Apró Lépések Egyesület

Nagyot lépett az Apró Lépések Egyesület

Egy bevásárlóközpont zsetonos szavazásán 400 ezret, egy piacvezető drogéria projektjén pedig 500 ezer forintot nyert az Apró Lépések Egyesület. A befolyt összegből egy jótékonysági túrát szeretnének lebonyolítani, illetve fejlesztő eszközöket, szenzoros játékokat vásárolni – tudtuk meg Keresztesi Koppánytól. Az egyesület egyébként olyannyira hiánypótló az országban, hogy már Balassagyarmatról is járnak a találkozókra.

A tavalyi év után ismét sikerült szavazatok alapján egy nagyobb összeget nyernie az autizmussal élők megsegítésére létrejött Apró Lépések Egyesületnek. Keresztesi Koppány azon túl, hogy nagyon hálás, úgy véli ez egy nagy megerősítés is, hogy jó úton járnak.

– Az egyik szavazás egy piacvezető áruházláncnál volt, ugye zsetonokat kellett bedobálni, és 31 ezer zsetont dobáltak be az egyesületünk programjára, ami nagyon megtisztelő számunkra, hogy ennyien gondoltak ránk. Ebből a Galya 50 jótékonysági teljesítménytúrát, ami október elején lesz megrendezve, ebből fogjuk majd megrendezni és finanszírozni – tudatta Keresztesi Koppány, az egyesület elnöke.

Egy piacvezető drogéria projektjén is indultak nemrégiben, és sikeresen teljesítettek.

– Ott több mint 180 projekt versenyzett, és közönségszavazatok alapján 15 kap támogatást, és bekerültünk, a szavazatok alapján hála istennek mi is ott vagyunk. Ebből a támogatásból pedig a fejlesztőházunkat szeretnénk jobban felfejleszteni, szenzoros játékokat, mozgásfejlesztő játékokat, kis hangszereket, amiket a fejlesztések során tudunk használni – ezeket szeretnénk ebből finanszírozni – tette hozzá.

Koppány azt mondja, az egyesület a kezdetekkor még kis létszámmal működött. Mára azonban olyannyira sikeresnek bizonyul a kezdeményezés, hogy már Balassagyarmatról is járnak a találkozókra.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:16
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Városháza – Jászárokszállás magazinja - ismétlés
20:12
Reklám
20:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság