Kreatív kézműves és játékos hittan programokon, valamint kirándulásokon is részt vehetnek a Bertalan Barátai Tábor résztvevői. A programot 6 évvel ezelőtt indította útjára a Gyöngyösi Felsővárosi Plébánia. Ez alatt az idő alatt a tábor kinőtte magát. Népszerűségének köszönhetően ma már 9 helyszínen folynak a foglalkozások.
Énekeket és táncot is tanulnak a gyerekek a Bertalan Barátai Nyári Táborban. 130 diák tölti a Gyöngyösi Felsővárosi Plébánia által szervezett egy hetes táborban a vakáció első hetét. A táborozók 9 csoportban fedezik fel a várost és vesznek részt a programokon.
– Játszanak, fűznek, templomokat fedeznek fel, előadásokat hallgatnak szentekről, szobrokról, a délutáni pedig egy kicsit hitéletibb program. Tehát minden csoportnak van egy szakmai vezetője, meg egy hitoktatója. A hitnek egy kicsit játékosabb, lazább formája jelenik meg náluk – magyarázta Juhász Ferenc plébános-kanonok.
A gyerekek délelőttönként leginkább kreatív foglalkozáson vesznek részt.
A gyerekeknek Márta nővér is foglalkozásokat tart a gyerekeknek. A programokat ők is igyekeznek jó hangulatúra és interaktívra összeállítani.
– Az én mércém tulajdonképpen az, hogyha én is jól érzem magam, akkor szerintem a gyerekek is. Próbálok olyasmiket hozni, ami engem is érdekelne azt hiszem, hogyha gyerek lennék, meg még most is. De volt egy kis vetítésünk is a hivatásról – fogalmazott a nővér.
Bár a tábor népszerűsége egyre nagyobb, idén második turnust nem szervez a plébánia. A jelenleg náluk táborozó 130 gyereknek viszont igyekeznek tartalmas és emlékezetes programokkal útjára indítani a nyári vakációt.