Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Július 11. a határidő

Július 11. a határidő

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Legkésőbb július 11-ig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek arra, hogy benyújtsák még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét. A ponthatárokat várhatóan július 25-én hirdetik majd ki.

Pár napjuk maradt a felvételizőknek a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének a módosítására, valamint a hiányzó dokumentumok pótlására. A jelentkezők most már ismerik a pontszámukat, ennek köszönhetően érdemes a sorrendet úgy alakítaniuk, hogy megfelelő bekerülési esélyük legyen a megjelölt szakokon – emelte ki Dr. Bujdosó Zoltán, valamit arra is felhívta a figyelmet, hogy törlésre is van lehetőségük, de ezeket a módosításokat csak egyszer végezhetik el.

– Egy nagyon fontos dátum szintén a július 25-e, ekkor lesz a ponthúzás a tavalyi évhez hasonlóan idén már egy kicsit nagyobb rendezvénnyel készülünk az úgynevezett pontot partival, ami ugye ez a ponthúzásos rendezvény Gyöngyös várossal közösen a Barátok terén egy nagy rendezvény lesz ahol a gyöngyösi és környékbeli diákok, leendő hallgatók hasonlóképpen, mint Budapesten várhatják a pontszámokat utána egy buli lesz illetve közben is bemutató – fűzte hozzá a főigazgató.

A tavalyi évhez képest nem változtak jelentős mértékben a ponthatárok. Előző évben a levelező képzésre, idén pedig a nappalira volt nagyobb a jelentkezés. Jelenleg pedig a mezőgazdasági mérnök szak a legnépszerűbb.
Dr. Bujdosó Zoltán felhívta a figyelmet egy harmadik fontos dátumra is, a július 7-re, ami nem más, mint a diplomaosztó díszünnepség.

– A régi diplomaosztók méretéhez hasonlóan 600-800 fő lesz. Épületeinket újra használni fogjuk nem csak az aulába, hanem a nagy előadóban is kivetítve fogják látni a vendégek a diplomaosztót. Aranydiplomát is fogunk átadni az 50 évvel ezelőtt végzetteknek, külföldi hallgatóink is most egy jelentős számban végeztek már tehát ez most tényleg egy ilyen új stílusú diplomaosztó lesz – vázolta dr. Bujdosó Zoltán.

Különleges időszak a mostani, hiszen két éve vált egyetemmé az oktatási intézmény, így a hétvégi diplomaosztón az utolsó évfolyam veheti át még a régi képzésben megkezdett diplomáját.


Tovább az archívumra