Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Folytatódik a munka

Folytatódik a munka

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Több látványos műveletnek is szemtanúi lehettek a gyöngyösiek a tegnapi nap folyamán. Délelőtt helyére került a Szent Bertalan templom északi tornyának új toronysisakja, délután pedig leemelték a déli torony tetejét és kiemelték Bercit, a harangot is.

Megkegyelmezett tegnap az időjárás a kivitelezőnek, felkerült a helyére a Szent Bertalan templom északi tornyának új sisakja. A szakemberek munkáját az erős szél nehezítette, ám szerencsére minden olyan munkát el tudtak végezni egy nap alatt, amihez szükség volt erre a 80 tonna teherbírású darura.

– Ha már itt van a daru, természetesen akkor a kivitelező úgy szervezte, hogy leszedik a déli torony régi sisakját és kiemelik a harangot. Ez megtörtént, úgyhogy szabad a munkaterület a déli toronyban is – mondta el Eperjesi László, a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. ügyvezetője.

Az északi toronyban a munka a toronysisak bádogozásával folytatódik és a déli toronyban is megkezdődnek a munkálatok. Megkezdik a látogatólift és a kilátó kialakítását is.

– Bontási munkálatok elkezdődnek, ki kell takarítani az épület belső részét, régi födémek vannak benne, ezeket el kell távolítani, a harangtartó szerkezetet, régi lépcső szerkezetet, ami fölvitt a haranghoz, tehát elég sok minden vár még az építőkre – fűzte hozzá Eperjesi László.

A következő látványos művelet a felújított harangtorony, valamint a déli toronysisak ácsszerkezetének helyre emelése lesz. Erre várhatóan augusztus végén kerül sor.


Tovább az archívumra