Hétvégén elköszöntek a XVIII. alkalommal megrendezett GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztivál csoportjaitól a város vezetői és a szervezők. A búcsúfogadáson Hiesz György polgármester köszönetét fejezte ki, és jelképes ajándékokat is átnyújtott. Jövőre a tervek szerint, ismét a Fő téren rendezik majd meg a fesztivált a megújult szakrális téren, színesebb programokkal, összművészeti jelleggel.
A polgármesteri hivatal dísztermében tartottak búcsúfogadást a XVIII. alkalommal megrendezett GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztivál résztvevőinek a hétvégén. Sándor Ferenc, alapítványi igazgató eképpen búcsúztatta a táncosokat:
– Nem csak a kedves táncosok a fantasztikus teljesítményeteket élveztük, hanem a közösen eltöltött sportnap, strandnap, a szabadidőben történő beszélgetések – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy nem csak a népek, hanem mindannyiunk között kialakuljon baráti kapcsolat – vélekedett Sándor Ferenc, a fesztivál igazgatója.
Hiesz György polgármester a jelképes ajándékkal és néhány jó szóval köszönte meg az itt töltött időt a fesztivál résztvevőinek.
– Először volt kint a Fő téren a fesztiválok történetében, többször a kertmoziban volt, aztán nagyon sokáig volt a Vak Bottyánnak a tornapályáján, a belső udvarán, és most először jöttünk ki a Fő térre. Picit szerencsétlen volt a helyzet, hogy egyszerre zajlik egy nagy beruházás, a nagytemplom toronysisak-építés, de azon a téren még több nézővel, még nagyobb lelátóval, több ülőhellyel, még fantasztikusabb lehetett volna – fogalmazott.
Hozzátette: jövőre ismét a Fő téren szeretnék megrendezni a nagyszabású fesztivált a megújult szakrális téren, és új programokkal.
– Sokkal színesebb programmal, nagyon sok ilyen összművészeti fesztivállá alakítva, ahol népzene, dzsessz, különböző műfajok megférnek egymás mellett, több helyszín itt a Fő tér, vagy Fő tér közvetlen környékén, akár a városháza udvara, akár a Fő tér, a borok háza, vagy belső udvarok, kisebb kamaraegyüttesekkel – vázolta a terveket a polgármester.
A városvezető leszögezte: bízik abban, hogy jövőre egyre több külföldi is érdeklődik majd a rendezvények iránt.