Esélyegyenlőségi napot rendeztek Hatvanban, a Lesznai Anna Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szervezésében. A 4. alkalommal életre hívott rendezvényen, az idén a Családok Évére való tekintettel, a női és férfi szerepekről hallhattak előadásokat a részt vevők. Céljuk az esélyegyenlőség növelése, a többségi társadalom felé nyitás és az integráció elősegítése.
A fogyatékkal élők problémáival foglalkozott a 4. alkalommal megrendezett Esélyegyenlőségi nap, melyet pályázati forrásból hívtak életre a Hatvani Tankerületben. Két intézmény részesült támogatásban, a hatvani és a gyöngyösi egységes gyógypedagógiai, módszertani intézmény 9 millió forintot használhat fel.
A pályázat egyik célja,a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekeket ellátó intézmények támogatása,szülők támogatása, társadalmi elfogadás elősegítése, pedagógiai szakszolgálatok, utazó konduktori hálózatok fejlesztése.
A súlyos, halmozottan fogyatékos gyerekek családjaira nagy anyagi és érzelmi teher hárul- tette hozzá az igazgató.
Így szakmai előadásokkal is segítették az érintett szülőket, akiknek nagy szükségük lenne folyamatosan szakmai támogatásra és tapasztalatcserére.
A Családok éve jegyében, a szakmai nap fontos része volt a női és férfi szerepek fontossága.
A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítését célzó projektet 2021. február végéig kell megvalósítani.