Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szüreti futónap

Szüreti futónap

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Szüreti futónapot tartottak Gyöngyös városában immáron 27. alkalommal, ahol minden korcsoport képviseltette magát. Óvodástól az általános- és középiskolásokon át a felnőttekig indítottak versenyt. A legrövidebb táv 350 méter volt, míg a leghosszabb 4,5 km-es. Az esemény fő célja az volt, hogy a lehető legtöbb embert megmozgassák.

Ismét megtelt a Fő tér a futás és sport szerelmeseivel, hiszen szüreti futónapot tartottak Gyöngyös belvárosában. A szervezők célja, hogy minél több embert megmozgassanak.

– Az első 3 helyezettet hívjuk a dobogóra. Az első 6 helyezett számít be az iskolás versenybe, eredményességi pontokat hoznak az iskolának és így a végén egy váltóval az egyéni helyezéseket is figyelembe véve alakul egy iskolai sorrend, egy iskolai eredményességi, meg egy iskolai mozgósítási sorrend, amit két külön kupával tudunk majd díjazni – mondta el Tari Tibor szervező.

A verseny több kategóriából tevődött össze: Voltak egyéni és iskolai váltóversenyek, családi futás valamint céges csapatversenyek.

– Mióta céges futás van, azóta olyan 100 körül van a létszám felnőtt mezőnyben, ami már elég jó hangulatos, körbeérnek a Fő téren a felnőttek is. Egyébként 27. alkalommal rendezzük ezt a versenyt, de volt mikor nem szüreti futásnak hívtuk hanem Kömlei futónapnak, legelőszőr pedig Bányász futás volt, tehát Szüreti futás kb. 10 éve van – ismertette Tari Tibor.

A korcsoportoknál 2 évenként emelték a távot, így ahogy haladtak a kicsiktől a felnőtt korosztályig egyre többet kellett futni a versenyzőknek. A legrövidebb táv 350 méter volt, míg a leghosszabb 4,5 km.
A résztvevők szeretnek sportolni egyfajta kikapcsolódás számukra a futás.

A szüreti futást egy kerékpáros felvonulás követte, mellyel nem csak a mozgás fontosságára akarták felhívni a figyelmet, hanem az „Autómentes Nap” eszméjét követve a környezetvédelemre is.


Tovább az archívumra