Ismét szüreti ünnepséget tartottak a Fecske úti Tagóvodában. A gyerekek mondókával és tánccal készültek, a pedagógusok bemutatták a hagyományos palóc népviseletet, a szülők pedig a vásárban segédkeztek. Az esemény célja a hagyományőrzés, valamint a családok és az intézmény közötti kapcsolat erősítése.
A hagyományokhoz hűen idén is szüreti ünnepséget tartottak a Fecske úti Tagóvodában. A gyerekek számos program közül válogathattak, így például volt szőlőpréselés, mustkészítés, agyagozás és kézműveskedés is.
– Legeslegfőbb célunk az tulajdonképpen az, hogy a hagyományokat ápoljuk, hogy a gyerekeknek átörökítsük ezeket élményszerűvé téve és nem utolsó sorban a családokkal való együttműködés szorosabbra fűzése – jelentette ki Balogh Tamásné, szervező, óvodapedagógus.
Ezt az együttműködést a szüreti vásár erősíti, hiszen az óvónőktől kezdve a gyerekeken át a szülőkig mindenki beleadta a maga tehetségét.
– A gyerekek már hetek óta készülnek velünk óvó nénikkel együtt. Volt olyan csoport aki szüreten vett részt, itt is mind ezt szolgálja ezek a tevékenységek amiket itt láthatunk a szőlőpréselés a kismesterségek bemutatója, a táncház amit az egyik szülőnk rendezett nekünk, mindkét épületszárny előterében van egy-egy kiállításunk ahol megismerkedhetnek az eszközökkel – tette hozzá.
A kicsik nem csak szüretelhettek, de kipróbálhatták a szőlőpréselést is.
Balogh Tamásné a szüreti mulatságok szervezője kiemelte: a vásári árukból összegyűlt pénzből a gyereknek új játékokat vásárolnak.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon