Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Markazi szüret

Markazi szüret

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

11. alkalommal rendezték meg a Markazi Szüreti mulatságot, melynek célja, hogy a szüret hagyománya ne merüljön feledésbe, a kicsik és nagyok egyaránt részesei lehessenek ennek a tradíciónak. A programlistán szerepelt a hagyományos bor és mustkészítés, a felnőttek mellett pedig a gyerekek is kipróbálhatták magukat a szőlőpréselésben.
Színes programokkal várták idén is a résztvevőket a Markazi Szüreti mulatságon. A helyi fellépők mellett a környékbeli egyesületek is részt vettek a rendezvényen. Az alpolgármester úgy nyilatkozott, a helyi értékeket igyekeznek tovább vinni.

– Azon apropólóból indult ez, hogy ez a szép és nemes hagyomány, mint a szüret ne vesszen feledésbe, a szüret hagyományait próbáljuk bemutatni, úgy mint a hagyományos must készítés, bor készítés első fázisát, nagyon nagy népszerűségnek örvend, bevonjuk a helyi gyerekeket is, interaktívan ők is suttolhatnak, préselhetnek, darálhatják a szőlőt – sorolta Holló László alpolgármester, a Markazi Turisztikai Egyesület elnöke.

A program helyszínéül szolgáló Kézműves Ház udvarán a kicsik kipróbálhatták a szőlőpréselést, és figyelemmel követhették, ahogyan a szőlőből must, majd bor készül.

– A fellépőink nagy része is helyi, helyi egyesületek valamint a környékbeli egyesületek is jelen vannak a rendezvényünkön, természetesen az idei rendezvényünk is elmaradhatatlan lesz sztárfellépő nélkül, Muhajid Zoltán teszi meg a jelenlétével emeli a rendezvényünk színvonalát – tette hozzá.

A programok mellett népi fajáték-vásár, kézműves foglalkozások, bor –és ételkóstolók várták a jelenlévőket.


Tovább az archívumra