Ismét egy teltházas koncertet tudhat maga mögött a gyöngyösi fiatalokból álló Sound of Spirit. A kórus idén ünnepli 5. születésnapját, melynek alkalmából egy jubileumi hangversennyel készültek rajongóiknak a Kolping-házban.
A Come Prima vendég együttessel ünnepelte 5 születésnapját a Sound of Spirit. A jubileumi koncertre a fiatalokból álló kórus olyan híres előadók slágereit dolgozta fel, mint Helen Reddy, de többek között az Apáca show betétdalaiból is adtak elő, gospel és blues feldolgozásban.
– Azt gondolom a közönség nagyon szereti ezt az új műfajt, nem sok helyen hallják ezt kórustól, úgyhogy mindig újdonság számban megy ez a dolog, és azt látjuk a közösségi oldalunkon is, meg egyébként így minden visszajelzésből, hogy nagyon szeretik azt amit csinálunk – magyarázta Nagy Gábor kórusvezető.
Nagy Gábor a csoport alapítója és kórusvezetője elmondta, erős a motivációjuk, hiszen szeretnék bebizonyítani azt, hogy a mai ifjúság is képes valami nagyot és újat alkotni, ami értéket képvisel. A Sound of Spirit énekegyüttes ékes példája annak, hogy akik azt állítják, a mai fiatal generációt nem érdekli semmi, nagyot tévednek – mondta el köszöntőjében Dr. Tatár László Gyöngyös alpolgármestere.
– Igenis vannak olyan fiatalok, akik képesek közösségben gondolkodni, és képesek éveken át kitartóan dolgozni azon, hogy új értékeket teremtsenek, ne csak saját maguknak, hanem egy nagyobb közösség javára és örömére is. Igenis vannak olyan fiatalok, akik mestereik jó példáját követve viszik tovább a fáklyát – fogalmazott.
A csapat nagy lendülettel készül a karácsonyi időszakra, rengeteg ünnepi feldolgozással készülnek, a jövőben pedig ismét szeretnék megcélozni a Vigadót egy teljesen más jellegű produkcióval, aminek mibenléte azonban egyelőre titok.