A Városgondozási Zrt. már most készül a Mindenszentekre és Halottak Napjára, hiszen idén is sok látogatóra számítanak a sírkerteknél. Az ünnepek előtt és alatt a temetőgondnokság folyamatosan üríti a konténereket. Emellett elvégzik a temetőfenntartáshoz szükséges tevékenységeket és ünnepi ügyeletet biztosítanak.
Most ugyan még kevesen vannak a temetőkben, de a hétvége előtti Mindenszentek ünnepére és Halottak Napjára több ezer látogatóra számítanak a temetők dolgozói, ezért erre az időszakra minden évben külön felkészülnek.
– A temetőgondnokság fokozottan ügyel a rendre és többször üríti a konténereket az ünnepek előtt, és hogyha szükséges, akkor az ünnepek között is. A mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezőknek szabadbejárást biztosít november 1-jén és 2-án 7-től 12 óráig. Mind az 5 temetőben a Felsővárosi, az Alsó a Közép a Püspöki temetőkben illetve a Mátrafürediben – sorolta Tuzáné Fritz Hajnalka, megbízott temetkezési üzletágvezető.
Többen már az ünnepek előtt kimennek a temetőkbe, hogy megtisztítsák és rendbe tegyék a sírokat, hogy Mindenszentek napján méltóképpen tudjanak megemlékezni elhunyt szeretteikről.
A szakemberek gyakran tapasztalják, hogy az elszáradt virágokat, hulladékot sokan a sír mellett hagyják. A Városgondozási Zrt. munkatársai arra kérik a lakosokat, hogy mivel az ünnepi időszakban gyakrabban szállítják el a konténereket, abba tegyék a hulladékot, valamint tartsák be a temetői rendet.