Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Száraz november

Száraz november

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Száraz November, azaz egy hónap alkohol nélkül. Az eredetileg angolszász kezdeményezést Magyarországon már 3. alkalommal indította útjára „a Kék Pont Alapítvány. A cél: a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítása. Az akcióhoz évről évre egyre többen csatlakoznak.

A Kék Pont Alapítvány „Egy hónap alkohol nélkül” mottóval szervezte meg idén 3. alkalommal „Száraz Novembert”. A cél, hogy azok, akik csatlakoznak, jobban megismerjék önmagukat és az alkoholhoz fűződő viszonyukat.

– Ennek a kampánynak a célja, bármennyire is esetleg kívülről azt üzeni sokak számára, hogy az alkohol ellen van, de ellenkezőleg, igazából azoknak szól, akik isznak és szeretnék az ivásukat úgy megtartani egy élethosszon keresztül, hogy nem válnak az italnak a rabjává. Elsősorban a kockázati ivókra koncentrálunk, akik mondjuk, naponta megisznak egy-két pohár sört vagy bort – magyarázta Dávid Ferenc kampányfelelős.

Rendkívül egyszerű kihívás, ehhez nem szükséges semmi, egyetlen másodpercnyi döntés az, hogy valaki nem iszik egy hónapon keresztül. Azonban akik komoly alkoholproblémával küzdenek, semmilyen módon nem ajánlják ezt a kihívást – emelte ki a Dávid Ferenc kampányfelelős.

– Annak aki napi szinten nagyon nagy mennyiséget iszik, hosszú idő óta, neki az alkoholtól való leszakadás az nem megy önállóan. Ennek van egy biológiai része a delirium tremens, amit ha valaki nagyon nagy mennyiségben iszik, naponta akkor felléphet alkohol megvonás következtében, ez akár halálos is lehet, és természetesen sok esetben azt a fajta nagyon komoly alkoholproblémát, ami az élet minden területét leuralta, az azért valamilyen konzultáció segítségével lehet és kell is menedzselni – magyarázta.

Az idei évnek tematikus tartalma is van, mely a nők alkoholfogyasztására fókuszál. Egy tavalyi kutatásból kiderült, hogy az alkohol problémákkal küzdő nőknek nagyobb a szégyenérzete, mint a férfiaknak, így nehezebben mernek segítséget kérni.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nők sokkal nagyobb támogató közeget tudnak teremteni, azok számára akik, vállalják ezt a kihívást – tette hozzá Dávid Ferenc.


Tovább az archívumra