Fenyő Miklós koncerttel köszöntötték a novembert Gyöngyösön a Művelődési Házban. Az előadáson az énekes legismertebb dalait vitte színpadra.
November első hétvégéjén Fenyő Miklós látogatott el a gyöngyösi Mátra Művelődési Központba, ahol egy teltházas koncertet adott rajongóinak. Az este hangulatát csak fokozták a színpadon megjelenő háttértáncosok, akik vidáman és energikusan vettek részt az előadásban.
Az igazi meglepetést az énekes a koncert közepén okozta, hiszen a Hungária együttes egyik volt tagját, Dollyt hívta fel a színpadra, akivel utána közösen énekeltek. Fenyő Miklós azt is elmondta, miként kezdődött a zene iránti szenvedélye:
– Engem véletlenül az Egyesült Államokban ért ez az érzés, mert gyerekkoromban én szüleimmel elmentem Amerikába, és ott éltem négy, négy és fél évet, és az a négy és fél év nagyon befolyásolta a zenei ízlésemet, meg az ambícióimat, úgyhogy az lényegesen meghatározta a törekvéseimet, amiket szerettem volna csinálni – mondta el az énekes.
Az énekest rajongói december 27-én láthatják újra, Budapesten lesz koncertje, a Papp László Sportarénában Fenyő Ünnep címen.