Jelentősen emelkedett az utóbbi hónapokban a zöldségfélék ára. Az áremelkedés az idei gyengébb termés és a kevesebb mennyiség következtében alakult ki. A drágulás akár év végéig is folytatódhat – tudtuk meg a Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatójától.
Szinte minden zöldségért jóval többet kell fizetnünk a piacon, az árak pedig hétről hétre változnak. Az áremelkedés oka, hogy a kedvezőtlen tavaszi és nyári időjárás miatt a gazdák nem tudtak megfelelő mennyiségű zöldséget termeszteni, így kisebb hiány alakult ki a magyar piacon – tudtuk meg Hunyadi Istvántól, a FruitVeB szakmai igazgatójától.
– Márciusban még nagyon sokáéig hideg volt, fagyos volt a föld és nem tudtak a gazdák időben kimenni, megcsinálni az első vetéseket, minden csúszott egy picit és utána hirtelen jött egy felmelegedés. Ilyenkor már az elvetett magok nem feltétlenül abba az optimális környezetbe kerülnek, amiben szeretnek lenni, ezért már az állományok kikelése sem volt olyan, amilyet a gazdák szerettek volna – mondta el a szakember.
A zeller, a káposzta, a hagymafélék, valamint a petrezselyem és sárgarépa ára folyamatosan emelkedik, utóbbinál akár dupláját is ki kell fizetni a néhány hónappal ezelőtti árszinthez képest és nem jó hír, hogy az emelkedés mindenképpen folytatódni fog.
– Én arra számítok, hogy azért még az árak emelkedni fognak, hiszen a jól tárolható zöldségfélék, így a káposzták, káposztafélék, hagyma, hagymafélék, gyökérzöldségek, tehát a petrezselyem és a sárgarépa elsősorban, sokáig tárolóban vannak és itt önmagában már ez is drágítja a jövő beli árat, hogyha még a tárolási költség is rárakódik, úgyhogy még biztos egy-két hónapig a zöldségek ára emelkedni fog – vetítette előre Hunyadi István.
Hiába keresik az olcsó zöldséget a vásárlók a gyöngyösi piacon is, az áremelkedés itt is kézzelfogható.
A hiány ellátási gondokat nem okoz tavaszig, a piacokon mindenféle zöldséghez hozzá lehet jutni a későbbiekben is, csak jóval magasabb áron.