Sok, főként szegénységben élő magyar család életét teszi tönkre a herbál és a kristály, vagyis az úgynevezett dizájner drogok. Gyöngyösön kerekasztal-beszélgetésre várták az oktatásban és a közrendvédelemben dolgozó szakembereket annak érdekében, hogy megoldásokat találjanak a helyi problémákra. Dr. Zacher Gábor toxikológus előadásában rávilágított arra, hogy a helyzet sokkal összetettebb annál, mint azt sokan elsőre gondolnánk.
Egyre több problémát jelent a városban és országszerte is a kábítószer, valamint a dizájner drogok használata. Gyöngyös Város Önkormányzata éppen ezért beszélgetésre és közös gondolkodásra invitálta a pedagógusokat és a közrendvédelmi feladatokat ellátó szakembereket.
– 2010 óta vagyok önkormányzati képviselő, 2014 óta a hírhedt Duranda városrésznek a képviselője. Azt kell, hogy mondjam, hogy első sorban érzem ezt a problémát. A megoldását pedig úgy gondolom, hogy összvárosi szinten kell megoldanunk. Azt látom, hogy 2010 óta gyakorlatilag a helyzet nem hogy javult volna, de igen komoly lejtmenetbe került. És itt most nyilván a drogproblémáról beszélek – magyarázta Kévés Tamás.
Dr. Zacher Gábor előadásában kiemelte, a drogfüggőség csak egy szegmens. A probléma ennél sokkal összetettebb. Magyarországon a 20.000 kábítószerfüggő mellett, él több mint 80.000 nyugtató- és altatófüggő, 100.000 hashajtófüggő, körülbelül 800.000 alkoholbeteg és több mint 1 millió Facebook-függő is. A dohányzásról pedig még nem is beszéltünk.
– Van két olyan dolog, amiben tényleg jól teljesítünk. A 15-16 éves fiúk alkohol fogyasztás szempontjából elsők Európában, a lányok harmadikak. Dohányzás szempontjából tök jól állunk. Elsők vagyunk ebben a korosztályban. És alapvetően az elrettentő politika szerintem igazándiból nem vezet semmi jóra – vélekedett a szakember.
A rémtörténetek, valamint a cigarettás dobozok oldalán lévő elrettentő képek tehát a szakember szerint nem alkalmasak arra, hogy távol tartsák a fiatalokat a szerhasználattól. Zacher Gábor hozzátette, a fennálló helyzet javításához fontos lenne az ellátórendszer erősítése, ugyanis a függők az esetek jelentős százalékában önállóan nem tudnak meggyógyulni.