Az egyház és a Gyöngyösi Műemlékekért Alapítvány által támogatott akció célja annyi pénz összegyűjtése, amennyi elengedhetetlenül szükséges a templom állagromlásának megakadályozására.

Annyi bizonyos, hogy több százmillióra. Ezt részben vállalkozói tőke bevonásával, részben uniós forrásból kívánják előteremteni. Ennek megfelelően szempont a jövedelmezőség.
Az elképzelések közt szerepel, hogy passiójátékoknak biztosítanának itt helyet, de szóba került urnatemető és városi panteon, sőt egy remete ideköltöztetése is. A legfontosabb azonban most az, hogy 10-15 millió forintot állagmegőrzésre tudjanak fordítani, mert ha ezt nem teszik, pár év múlva már nem lesz mit felépíteni. Ehhez várják a civil támogatásokat.
Borbándi Erik