Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kistérségi ülés

Kistérségi ülés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A béremelés nagy terhet ró az önkormányzatokra, több mint 30 millió forint többletkiadást jelent – mondta Hiesz György a mai kistérségi ülésen, hozzátéve: mivel javult a normatíva, nem kell többletforrást hozzátenni az önkormányzatoknak. A hulladék rekultivációs, az orvosi mikrotérségi, illetve a nyugat-hevesi hulladékgazdálkodási társulásoknál tárgyalták a költségvetést, és minden esetben elfogadták.

Négy társulási ülés volt, a kistérségi társulás 4 napirendet tárgyalt. Az év elején kötelező napirendi pontok is vannak, mint például a 2018 évi költségvetés módosítása, illetve az idei költségvetés – mondta Hiesz György.

– Sikerült egy olyan költségvetést összeállítani, amely biztosítja azt a zökkenőmentes működést az idősgondozásban, nappali bentlakásos otthonnál, fogyatékos gondozásnál, különböző szociális szolgáltató részlegeknél. Itt is ugye a béremelkedés óriási terhet ró az önkormányzatokra, hiszen nagyon gyenge keresetű emberek dolgoznak, nagy részük érdekelt volt a minimálbéremelésben, illetve a garantált béremelésben – ez több mint 30 millió forint többletkiadást jelent – magyarázta a társulás elnöke, Gyöngyös polgármestere.

Egy-két esetben a normatíva javult, ezért nem kell többletforrást hozzátenni az önkormányzatoknak – tette hozzá az elnök.

A harmadik napirend a belső ellenőrzés, jelentésadás volt.

– Mindig megbízunk belső ellenőrzést, különböző célvizsgálatok elvégzésével. Illetve hát tárgyaltunk zárt ülésen egy nagyon érdekes napirendet – az idősotthon egyik lakója olyan agresszív magatartást tanúsított, ami miatt ki kellett zárni az ellátásból. Sajnos valószínűleg valamilyen pszichés, vagy egyéb probléma miatt fellökte társát, nem segített neki, és ez nem az első ilyen eset volt, amikor agresszív, kötekedő volt, sajnos ilyen is van. A többi társulási ülés szintén a költségvetéseket tárgyalta – sorolta.

Így a hulladék rekultivációs, az orvosi mikrotérségi, illetve a nyugat-hevesi hulladékgazdálkodási társulás – itt is szintén a költségvetést tárgyalták meg, és minden esetben elfogadták.


Tovább az archívumra