Nagy a kihasználtság Gyöngyös bölcsődéiben, szeptemberig sem a Dobó úti és Jeruzsálem úti, sem pedig a Visonta úti bölcsőde nem tud fogadni kisgyermekeket. A gyed extra bevezetése óta nőtt meg ilyen iramban a bölcsődés gyermekek száma, hiszen sok szülő visszatér a munka világába, ugyanakkor igénybe tudja venni a támogatást – hangzott el Fórum című műsorunkban. Egy TOP-os pályázatnak köszönhetően felújítják majd a Jeruzsálem úti bölcsődét, és bővítik a férőhelyek számát is.
A Dobó úti bölcsőde 110 férőhelyes, a Jeruzsálem úti pedig 26. Jelenleg 88 fő van a Dobó úti székhelyintézményben, a telephelyintézményben pedig 18. Ennek az az oka, hogy sajátos nevelési igényű gyermekeket is el kell látniuk, és a gondozást illetően két főnek számít egy ilyen gyermek. Összesen 10 SNI-s gyermek van a két helyen.
Szeptemberig már nem tudnak felvenni újabb gyermekeket – mondta Fórum című műsorunkban Debrei Andrásné, intézményvezető, aki hozzátette: egy TOP-os pályázatnak köszönhetően teljesen megújulhat a Jeruzsálem úti bölcsőde.
– 250 millió forint áll rendelkezésre, ami magában foglalja a Jeruzsálem úti telephelyünknek a bővítését, illetve egy intézményben működik vele az óvoda – egy új arculatot fog tulajdonképpen kapni az egész intézmény – tetőszigetelés, hőszigetelés, napkollektorok felszerelése, illetve a bölcsőde fog bővülni 24 férőhellyel, tehát egy egységgel – részletezte.
A Visonta úti bölcsőde a 80-asi városrészen található, 56 férőhellyel, jelenleg 50 a beíratott gyermeklétszám, de március elejétől teljes létszámmal működnek. Telephelyként működnek a családi bölcsődék a Kócsag úton, összesen négy, három 5 férőhelyes és egy 4 férőhelyes. Balás-Gál Veronika, intézményvezető a felvételi szabályzatról beszélt.
– Akkor jogosult egy kisgyermek a bölcsődei ellátásra, hogy ha a szülő munkáltatói igazolással rendelkezik, az az aktív munkaviszonyban van valamely helyen – más különben ugye tele lennének a bölcsődék már rögtön szeptembertől. Fontos kritérium, hogy egy pár százalékban vidéki gyermekekkel is feltölthető, illetve most 2018-ban született egy ellátási szerződés a Gyöngyösoroszi önkormányzattal, hogy onnan is fogadhatunk kisgyermekeket – jegyezte meg.
A műsorban elhangzott: a gyed extra bevezetése óta nőtt meg ilyen iramban a bölcsődés gyermekek száma, hiszen sok szülő visszatér a munka világába, ugyanakkor igénybe tudja venni a támogatást, és a gyermek is jó helyen van.