Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Erdély kincseiről

Erdély kincseiről

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A nagy sikerre való tekintettel ismét kezdeményezte a Kolping Akadémia a „Kárpát medence épített és természeti örökségei” című rendezvénysorozatot. A széria első előadója Csergő Ottó természetvédelmi őr volt, aki a Romániában található Gyergyószentmiklósról tartott bemutatót.

Gyergyó és a Gyilkos-tó környéke címen tartott előadást Csergő Ottó természetvédelmi őr a Kolping Házban. Az előadó Gyergyószentmiklósról érkezett Gyöngyösre és elmondta, miért tartja fontosnak, hogy beszéljünk erről a kezdeményezésről:

– Érdemes mesélni, hogy hidak legyünk egymás közt, mivel ugyanazt az anyanyelvet beszéljük, hát akkor próbáljuk meg megismertetni, hogy ott 625 kilométerre még mi létezik, milyen szépség, hátha kedvet találni, akik voltak azért, hogy még egyszer megismételjék, meglátogassák, aki nem járt akkor azért, hogy meglátogassa – magyarázta.

Az előadás Gyergyószentmiklós és környékéről szól, így a település mellett található Gyilkos-tó is bemutatásra kerül, amely egy régi legendának köszönheti a nevét – árulta el Csergő Ottó. A természetvédelmi őr a városuk nevének eredetéről is beszélt:

– Szent Miklós legendáiról, ami azért mindenki számára egy örök útravaló tud lenni, hogy Szent Miklós püspök titokban hogy próbálta segíteni az embereket, és viszonzást nem is nagyon elvárva titokban szerette volna tartani cselekedeteit, ez is egy útravaló, hogy a mai anyagias világban kéz a kézbe hátha tudva, hogy mit szeretnénk és milyen irányba tartva közös erővel sok mindenre képesek vagyunk – fogalmazott.

Csergő Ottó bemutatójában arra is kitért, hogy a környéken rengeteg látnivaló várja az embereket, hiszen sok olyan kincs rejtőzik arrafelé, amelyet vagy az ember, vagy a természet formált örökségünkké.


Tovább az archívumra