Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Emelkednek a díjak

Emelkednek a díjak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

2-3 százalékkal emelték a térítési díjakat a kistérség által nyújtott szolgáltatásoknál és módosították a különböző szervezeti működési szabályzatokat is a mai kistérségi ülésen. Mindemellett azoknál az időseknél, akik valamilyen gondoskodást igényelnek, vagy támogató szolgálatot vesznek igénybe, kiterjesztették az ellátásuk idejét.

Öt napirendi pontot tárgyalt a társulási tanács a kistérségi ülésen, ebből kettő kiemelkedően fontos volt – mondta Hiesz György, a társulás elnöke.

– Minden olyan szolgáltatásnál, amit a kistérség nyújt – tehát szociális étkezés, idősek klubja, idősek bentlakásos otthona, támogatószolgálat – tehát mindenhol valamilyen térítési díjat kell fizetni – minden évben, áprilisban, márciusban felül kell vizsgálni. Most egy ilyen 2-3 százalékos növelést fogadtunk el, illetve nem nagyon jelentősen, picit emelkedik ezen előbb említett térítési díjak, tehát ezeket elfogadtuk – mondta el.

Ennek megfelelően a különböző szervezeti működési szabályzatokat is módosították.

– A gyermekjóléti szolgálatnál egy eseti menedzsert kell alkalmazni, plusz egy fős létszámnövekedést fogadtunk el. Ezeket át kell vezetni különböző szervezeti működési szabályzaton, illetve a támogató szolgálatnál szintén módosítani kellett a működési szabályzatot, és az SZMSZ-t, ezt pedig az indokolta, hogy megnövekedett a rendelkezésre álló idő, naponta 7 és 19 óra között, illetve kiterjesztettük szombat, vasárnap – magyarázta.

Tehát azok az idősek, akik valamilyen gondoskodást igényelnek, vagy támogató szolgálatot vesznek igénybe, az eddiginél nagyobb időtartamban kérhetnek segítséget.


Tovább az archívumra