Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nagyböjti hangverseny

Nagyböjti hangverseny

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nagyböjti hangversenyt rendeztek a gyöngyösi Szent Bertalan Templomban. Az eseményen a Cantus Corvinus Vegyeskar és a Musica Mansueta Kamarazenekar tagjai adták elő az ünnephez kapcsolódó műveket.

A Cantus Corvinus Vegyeskar és a Musica Mansueta Kamarazenekar közös hangversenyén a komolyzenei dallamoktól a modern kórusművekig, több zenei korszakot átölelve hallgathattak dalokat az érdeklődők a Szent Bertalan Templomban. Holló Erzsébet, a Cantus Corvinus Vegyeskar karnagya elmondta, szerencsére széles a repertoár akkor is, amikor egy ünnepkörhöz kapcsolódó hangversenyt kell összeállítaniuk.

– Ha a stílusokat nézzük, akkor egy nagyon vegyes programot hoztunk, mert kezdünk egy modern művel, és a közepén romantikus, a végén egy barokk zenével zárunk. Szokatlan is, mert általában úgy szoktuk felépíteni a műsort, hogy a régi kortól elkezdjük és a mai korral zárjuk. De itt most a téma határozta meg a sorrendet – sorolta Holló Erzsébet, a Cantus Corvinus Vegyeskar karnagya.

A vegyeskar amellett, hogy az utóbbi időben erre a fellépésre készült, több hazai és külföldi meghívásnak is eleget tesz a közeljövőben.

– A kézdivásárhelyi kórussal már 15 éve nagyon jó baráti kapcsolatot vagy testvéri kapcsolatunk van. Ők is jártak már itt többször, mi is jártunk már ott többször. És most egy regionális kórustalálkozóra megyünk, ahol pénteken este 18 kórus fogja együtt énekelni Kocsár Miklós Jubilate Deo című kórusművét. Nagy izgalommal készülök, mert a saját kórusomon kívül a többiekkel akkor fogok először találkozni és én fogom vezényelni a művet – tette hozzá.

A nagyszabású kórustalálkozó másnapján pedig a vegyeskar Kézdivásárhelyen is előadja majd nagyböjti hangversenyét az ottani közönségnek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - Az aranyostarajos kiskakas
09:10
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Verőke - Méhkeréki román táncok
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Villanófényben a Mátra - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Ciprus
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A békakirály papucsa
18:11
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip – mozi magazin
19:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság