Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A rendőrség megtalálta az ellopott gépeket, és már az elkövetők egy részét is be tudta azonosítani.
Úgy tudjuk, hogy innen, az Olimpia utca valamelyik pincéjéből lopták el a gépeket, még a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka. A tettesek kifeszítették a pince ajtaját, így vihették magukkal az összesen egymillió forintot érő berendezéseket. A rendőrség néhány nap alatt az eltűnt gépek nyomára akadt, mert volt, aki mindent bevallott – mondta Soltész Bálint, a megyei rendőrség sajtóreferense.
A kihallgatás után a rendőrök házkutatást tartottak L. Zsolt gyöngyösi lakásán, ahol megtalálták a szerszámgépeket, emellett ugyancsak igazolatlan eredetű horgászfelszereléseket is lefoglaltak.
B.László két társa viszont egyelőre szabadlábon védekezhet – tudtuk meg a sajtóreferenstől.
Faragó Zoltán