Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Városi beruházások

Városi beruházások

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Kerékpárút, Észak-nyugati városrész fejlesztése, óvodafelújítás, Művelődési Központ korszerűsítés. Csak néhány, Gyöngyös fontos beruházásai közül. A konkrétumokról a Várostérség fejlesztő Kft ügyvezetőjét kérdeztük.

3 milliárd forintot is meghaladó nagy projekt zajlik a városban, ami nyolc kisebb elemből áll – tudtuk meg Eperjesi László ügyvezetőtől. Ezek uniós forrásból, 100%-os támogatással megvalósuló beruházások. Többek között ez tartalmazta a templom toronysisakjainak rekonstrukcióját, az ehhez tartozó turisztikai látványelemeket, a Művelődési Központ felújítását, a Jeruzsálem úti Bölcsőde-és Óvoda felújítását 250 millió forintból, de itt kell megemlíteni például a kerékpárutat is, ami az ügyvezető szerint hamarosan elkészülhet.

Az észak-nyugati városrész fejlesztése 520 millió forintos támogatásból valósulhat meg. A komplex beruházás számos elemet tartalmaz.

E mellett közösségi ház készül, felújítják az úgynevezett Haller-Berényi házat, 7 önkormányzati lakást alakítanak ki és közösségi tereket hoznak létre.

Kiemelt beruházás lesz a Laktanya projekt, ehhez 570 millió forint áll rendelkezésre, de az egy milliárdos tűzoltólaktanya-építés is rég várt fejlesztés.

Az ügyvezető hozzátette: a városban 600 millió forintból egy közel 6 hektáros új iparterületet is kialakítanak a harmadosztály mellett, ehhez kapcsolódóan járda-és útépítés is várható és a remények szerint elkészülhet egy déli tehermentesítő út is. A kivitelezés a régészeti feltárások befejeztével még idén elindulhat. A tervek szerint a beruházások jelentős része 2020 végéig elkészül.


Tovább az archívumra