Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Muzsikált az erdő – Kékestetőn is

Muzsikált az erdő – Kékestetőn is

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Véget ért a „Muzsikál az erdő” programsorozat, melynek utolsó helyszíne Kékestető volt. A zárónapon is rengeteg színes programmal várták az érdeklődőket, illetve átadták az Összetartás emlékplakettet.

Július 7-én vasárnap ért véget a Muzsikál az erdő című programsorozat Kékestetőn. 9 napon keresztül 9 helyszínen, 130 programelemmel várták az érdeklődőket, a siker pedig ebben az évben sem maradt el:

– Elindultunk a cseres tölgyes zónából és a gyertyános tölgyes zónán keresztül eljutottunk Kékestetőre a montán bükkösök zónájába, csodálatos élményekben volt részünk, minden amit terveztünk, amit reméltünk az úgy gondolom, hogy megvalósult, hiszen eljöttek azok a csodálatos művészek, előadók akiket elhívtunk a Muzsikál az erdőre – sorolta Szabó Lajos főszervező.

A zárónapon erdei koncerttel várták az érdeklődőket Kékestetőn, ahol a Duna Szimfonikus Zenekar muzsikált együtt az erdő hangjaival:

Az eseményen ünnepélyesen felavatták Józsa Judit kerámiaszobrász „Összetartás”című emlékplakettjét is. A másfél évtizede elindított programsorozat mára országos jelentőségű összművészeti fesztivállá nőtte ki magát – fogalmazott Gyöngyös polgármestere.

– Lajosék gondolata azt gondolom amikor 16 évvel ezelőtt elkezdődött az a mag amit elültetett termékeny talajba került, hiszen egyre nagyobb, egyre szebb egyre nívósabb. Látszik az, hogy a természetbe a különböző művészeti ágak megférnek, hiszen ez a 2-3 hét vagy ez az idei rendezvénysorozat is bizonyította, hogy a komolyzene, a népzene, a néptánc, a fotóművészet és lehetne még sorolni, megfér egymás mellett – vélekedett Hiesz György.

A felavatást követően együttműködési megállapodást írt alá Jakab Tamás a Heves Megyei Agrárkamara igazgatója, és Szabó Lajos a Muzsikál az erdő című programsorozat főszervezője, melyben a természeti és kulturális értékek óvására , azok fejlesztésére szolgáló eljárások olvashatóak. Jakab Tamás beszédében ismertette a megállapodás létrejöttének ötletét.

– Ugyanezek az értékek, sőt még értékesebb természeti kincsek megtalálhatóak a Kárpát-medencében. Úgy érzem, úgy gondolom és hiszem és vallom, hogy nekünk kötelességünk ezeket az értékeket a következő nemzedékek számára megőrizni és átadni nekik. És hogyan tehetjük ezt? Természetesen úgy, hogy fenntartható módon gondolkodunk, fenntartható módon élünk és fenntartható módon gazdálkodunk – fejtette ki.

Aki idén lemaradt volna a Muzsikál az erdőről, az jövőre bepótolhatja az élményeket, hiszen 2020-ban is nagyon sok érdekes programmal fogják útjára indítani a rendezvénysorozatot.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:13
Zeneiskolások előadása - Csanádi Bertold Balambér - Kabalevszkij: C-dúr koncert I. tétel
09:18
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
A Dunakanyar es a Szentendrei-sziget titkai - dokumentumfilm
11:12
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A kiskakas gyémánt félkrajcárja (Báb előadás)
18:13
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical Est I have a dream
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:02
Reklám
19:05
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság