Búcsú körmenet és szentmise, megemlékezés az elhunyt nagyárki tanyás gazdákról, erről szólt a Nagyboldogasszony-napi Nagyárki Búcsú. A szentmise végén a nagyárkiak egy búcsú körmenet keretében rótták le tiszteletüket az elhunytak előtt.
20.alkalom a nagyárki lakosok életében, hogy közösen emlékeznek meg az elhunyt tanyás gazdákról, akik a környező tanyák valamelyikén töltötték életük nagy részét. A rendezvényt idén is a Jászárokszállási Gazdakör szervezte.
– Nagyon szép emlék nekünk nagyárkiaknak, nagyon jó érzés, nagyon szép számmal összejövünk minden évben, immár a 20.alkalom, amikor ez a kis csapat összejön és együtt imádkozunk, búcsút járunk az őseinknek a hagyományát visszük tovább – mondta el Görbe Józsefné, a Jászárokszállási Gazdakör vezetőségi tagja.
Jászárokszálláson több mint ezer tanyán virágzott az élet a régi időkben – tudtuk meg Gergely Zoltántól Jászárokszállás polgármesterétől. Az önkormányzat részéről is nagyon sok segítséget kapott a Gazdakör:
– Közmunkásokkal, saját dolgozóinkkal javítottuk az utat, kaszáltuk le itt ezt a részt, mert mintahogyan a bevezetőben is elhangzott, kiöregedtek azok az emberek akik itt a tanyán laktak és már nem tudják vállalni ezeket a munkákat, de mégis itt voltak és lélekben közösen kaszáltak azokkal az emberekkel akik elvégezték ezt a munkát – vélekedett.
A szentmise végén egy búcsú körmenettel emlékeztek meg az elhunytakról.
A jászárokszállási emberek számára a megemlékezésen kívül az is fontos, hogy tovább adhassák a következő generációnak azokat az eszméket amiket a tanyasi gazdák hagytak rájuk a régmúltból.