Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szent István ünnepe

Szent István ünnepe

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Államalapító Szent István királyunkról és az új kenyérről idén is városi kenyérszentelő ünnepségen emlékeztek meg Gyöngyösön. A Szent Bertalan templomban tartott szentmisén Balog Gyula plébános arról szólt, hogy a közjóért megteremtődő egység csakis Krisztus tanításai alapján jöhet létre, míg Hiesz György polgármester a Fő téri ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy európaiságunkat úgy kell megőriznünk, hogy közben nem távolodunk el a Szent István által lerakott alapoktól.

Az augusztus 20-i városi ünnepség a hagyományoknak megfelelően idén is a Szent Bertalan templomban tartott misével kezdődött, melynek az elején megáldotta város kenyerét Balog Gyula plébános. Az eseményen a gyöngyösi képviselő testület tagjai mellett a város több közéleti szereplője is megjelent, valamint idén is jelen volt Gyöngyöspata képviseletében a népdalkör két népviseletbe öltözött tagja.

Balog Gyula plébános prédikációját Máté evangéliumának ahhoz a részéhez kapcsolódva mondta el, amely arról szól, hogy azok, akik meghallgatják Jézus szavait és azok szerint cselekszenek, hasonlatosak ahhoz az emberhez, aki házát sziklára építette. Balog Gyula szerint Szent István is sziklára építette országát, amikor azt a keresztény hittel alapozta meg, Krisztussal pedig szívünkbe adta az iránytűt.

A szentmise ezután könyörgéssel és áldáskéréssel folytatódott.

A szentmisét követően a Fő téren felállított nagyszínpadon folytatódott a Szent István napi városi ünnepség. A jó időben több száz érdeklődő előtt énekelhette el Halmos László Minden földek Istent dicsérjétek című szerzeményét a Cantare Városi Vegyeskar.

Hiesz György polgármester beszédében Szent István ünnepének történeti előzményeit ismertette, majd európaiságunk napjainkban betöltött szerepéről szólt, kiemelve: megőrizhetjük önállóságunkat úgy is, ha nem az örökös szembenállásunkat hangsúlyozzuk. Arra azonban figyelnünk kell, hogy ne távolodjunk el a Szent István lerakott alapoktól. A polgármester szerint ennek így kellene működnie helyi szinten is, ahol az elmúlt 15 évben jó alapokat raktak le.

A városvezető szerint fejlődni csak békében tud a város, a belharcok csak pusztítást hoznak a gazdaságban és a lelkekben is. Az ünnepi beszédet követően Balog Gyula plébános áldotta meg az új kenyeret, melyet a hagyomány szerint elsőként a polgármester szegett meg. Hagyomány az augusztus 20-i kenyérszenteléskor, hogy a frissen megszegett kenyérrel és borral kínálják a város közönségét is.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Adventi kalendárium
09:10
Mese - A só
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Adventi kalendárium
18:10
Hit világa – vallási műsor
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság