Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kötetlen tanévnyitó

Kötetlen tanévnyitó

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Hétfőn egy kötetlen hangulatú közös programmal indította a 2019/2020-as tanévet a mátrafüredi magántanulói csoport. A magántanulói státusz eltörlése sem tántorította el a szülőket, sőt új tanulók és óraadó tanárok is csatlakoztak a csoporthoz, jelenleg 12 diákkal kezdte meg a tanévet az iskola.

Sütögetéshez készülődnek a szülők és a gyerekek a mátrafüredi School4U udvarán. Bár ez a tanév sok bizonytalansággal indult a magántanulók számára, számuk mégsem csökkent, sőt a meglévő tanulók mellé újak is érkeztek. Az idei tanévben 5 elsős és 1 felső tagozatos kisgyerek csatlakozott a csoporthoz. A szülők pedig látva az eddigi oktatási módszer eredményét bíznak benne, hogy a folytatás is zökkenőmentes lesz.

Aki augusztus végéig nyújtotta be a magántanulói státusz iránti kérelmét, annak még az igazgatók bírálták el a beadványát, és egyelőre nem érinti változás azokat sem, akik a jövő tanévre már korábban megkapták az otthoni tanuláshoz szükséges engedélyt. Szeptembertől azonban az oktatási hivatal kezébe került ez a döntés. Bár a törvény szövege nem tér ki rá pontosan, hogy mit is jelent az egyéni tanrend a mátrafüredi magániskola bízik a folytatásban.

Varga Botond 5. osztályos és már nagyon várta a tanévkezdést. Kedvence a játékos torna és könnyedén megfogalmazta miben különbözik ez az oktatási forma a hagyományostól.

Az idei tanévben összesen 12-en tanulnak itt Mátrafüreden magántanulóként.


Tovább az archívumra