Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Tanévnyitó

Tanévnyitó

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Közel 600 első éves hallgató kezdi meg tanulmányait az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán. A diákok az intézmény hagyományos tanévnyitó ünnepégén fogadalmat tettek, a városvezetés pedig jelképesen gyöngyösi polgárokká fogadta őket. Kitüntetéseket is átadtak, ahol az egyetem tanára Dr. Dinya László Professor Emeritus címet vehetett.

Fogadalmat tettek az első éves hallgatók az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán tartott tanévnyitóján. Az intézményben idén közel 600 első éves diák kezdi meg tanulmányait, ami nagy dolog az Egyetem életében, hiszen ilyen hallgatói létszámot utoljára 2014-ben értek el.

– Ez két dolognak köszönhető: egyrészt most volt utoljára lehetőség a diákoknak olyan keretek között jelentkezni, tehát korábbiakhoz hasonló feltételekkel nyelvvizsga, illetve emeltszintű érettségi nélkül lehetett jelentkezni. Másrészt pedig megkerestük azokat a volt távoktatásos hallgatókat, vagy levelezős hallgatókat, akik nem fejezték be korábban a tanulmányaikat és felajánlottuk nekik, hogy beszámítjuk azokat a tanulmányokat, amit itt végeztek és így rövidebb idő alatt tudnak végezni – magyarázta Dr. Bujdosó Zoltán, főigazgató.

Az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak, Dr. Dinya László az egyetem tanára „Professor Emeritus” címet vehetett át a felsőoktatásban 46 éven át tartó magas színvonalú oktatási és kutatási tevékenységéért.

– Az én példám is azt mutatja, hogy érdemes volt idejönni. Annak idején 2000-ben érkeztem ide a Szegedi Egyetemről igazoltam át, ott tanszékvezető voltam, itt az akkori vezetés meghívott, hogy legyek rektorhelyettes és egészen addig, amíg a törvény engedte 2014-ig ezt a tudományos rektor helyettesi posztot betöltöttem. Nagyon szép és termékeny évek voltak – idézte fel a kitüntetett.

A kitüntetések átadása után Hiesz György polgármester átadta a város kulcsát és arra bíztatta a jelenlévő fiatalokat, hogy becsüljék meg ezeket az éveket, hiszen ez lehet életük legszebb időszaka.

– Valóban életük talán legszebb, felhőtlen, boldog időszaka következik. Ebbe sok minden belefér, bele kell, hogy férjen a sok tanulás, az átélt izgalmak, vizsgák, szigorlatok és bele kell, hogy férjen egy-egy görbe este. Bele kell, hogy férjen sok-sok szerelem. Sok-sok olyan dolog, ami természetesen hozzátartozik egy fiatal élethez – vélekedett a polgármester.

A közel 600 első éves hallgató között 178 nappalis, 339 levelezős és 70 külföldi diák kezdi meg tanulmányait. Az idén induló új programtervező informatikus szakon pedig 42-en.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:13
Zeneiskolások előadása - Csanádi Bertold Balambér - Kabalevszkij: C-dúr koncert I. tétel
09:18
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
A Dunakanyar es a Szentendrei-sziget titkai - dokumentumfilm
11:12
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A kiskakas gyémánt félkrajcárja (Báb előadás)
18:13
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical Est I have a dream
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:02
Reklám
19:05
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság