Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az állattartási rendelet betarthatlansága évek óta problémás mind a gyöngyösi lakosok, mind a képviselőtestület számára

Az állattartási rendelet betarthatlansága évek óta problémás mind a gyöngyösi lakosok, mind a képviselőtestület számára

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A mai ülésen újra körbejárták a helyzetet egy beszámoló kapcsán.

A Polgári Frakció a mai ülésen bejelentette: a Közigazgatási Hivatal várható újbóli működése kapcsán jogorvoslatért fordulnak majd a szervezethez az Apollo-ügy utáni kizárások kapcsán. A frakció ezután az érdemi munkában is részt vesz, és kezdeményezik, hogy jövő júniustól Gyöngyösön is emlékezzenek meg a trianoni békeszerződésről.

Az állattartási vitánál elhangzott: amíg az állami szabályozás nem fogalmaz egyértelműen, addig nehéz kitalálni, kinek feladata és költsége az immár illegálisan tartott lovak elkobzása, illetve a kóbor kutyák befogása. A gazdátlan ebek számát volt, aki 150 állatra becsülte.

A lovak esetében kiderült: hivatalosan előfordulhat, hogy a lefoglalt jószágot ott kell tovább tartani, ahol korábban is tartották. Így azonban marad a bűz és a trágya, és kérdés, a szabálytalankodók tovább használják-e az állatot haszonszerzési céllal. Mások szerint egyszerre el kellene vinni az összes lovat, kerül, amibe kerül. Egy képviselő felvetette, hogy az Északnyugati városrészben élő közmunkásokkal kellene eltakaríttatni az ottani területeken felhalmozódott trágyát is.

Ugyancsak kérdés, ki az állatvédelmi hatóság a kóbor állatok ügyében. Az önkormányzat már a szakminisztérium véleményét is kikérte, kevés sikerrel, a tárca nem adott érdemi választ.

A mai döntés szerint 2 és fél millió forintból 30 férőhellyel bővítik a gyepmesteri telepet, amelynek működésére évi 1,4 millió forint többletforrást biztosítanak, és megvizsgálják, hogyan lehetne mikrochipet, illetve bilétát adni a gyöngyösi kutyáknak.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2010-06-03 )

Tovább az archívumra