Kérdéses azonban, mi legyen a mostani, több évtizedes épülettel. Nemrég tervpályázatot hirdetett a Mátra Volán és az önkormányzat arról, milyen funkciót kapjon a Koháry úti buszpályaudvar megüresedő épülete.

Szalai Emese és Szalai Melinda is, akik együtt nyerték el az első díjat. Õk a pályaudvar épületét alapvetően szépnek tartják, ezért ott egy emelt színvonalú közösségi teret alakítanának ki.
A zsűri az átgondoltság, a célközönség nagysága és az olcsó megvalósítás alapján minősítette a terveket, az átépítésig azonban még sok a tennivaló – közölte a polgármester, Hiesz György.
Elhangzott: az új pályaudvar a jövő év karácsonyára veheti át a mostani helyét, az engedélyeztetés a végénél tart az Egri úti komplexum esetében. A Koháry úti komplexum tehát ezt követően kaphat más funkciót.
Faragó Zoltán