Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Választás 2019

Választás 2019

50,05 százalékos rekord részvétellel zárult Gyöngyösön az önkormányzati választás. Városunkban 30 szavazókörben adhatta le voksát a választásra jogosult közel 24 ezer ember. A szavazókörökben szinte mindenhol már reggel 6 óra után megérkezett az első szavazó, rendbontás nélkül zajlott a választás.

Délelőtt még alacsony volt, délután pedig megugrott a részvételi arány a tegnapi önkormányzati választáson, Gyöngyösön – ennek ellenére városunkban, az országosnál is magasabb, rekord részvétellel zárult a szavazás. Stábunk este fél 7-kor járt a helyi választási iroda vezetőjénél, aki az addigi tapasztalatokról számolt be.

– Terven felüli, számításon felüli már akkor 50 százalékon fölül jártunk. Ez körülbelül az országgyűlési választásokon való részvételnek felel meg, tehát úgy tűnik, hogy Gyöngyösön a mozgósítás jó volt és a választópolgárok fontosnak érezték, hogy részt vegyenek a választáson – jelentette ki dr. Kozma Katalin.

Városunkban rendbontás nélkül zajlott a választás, nem merült fel olyan körülmény, ami a választás tisztaságát vagy az esélyegyenlőség sérelmét megalapozta volna – tette hozzá dr. Kozma Katalin.

A szavazóbizottságok elnökei is megerősítették napközben, hogy minden a szabályoknak megfelelően zajlott és az első szavazók már reggel 6 óra után érkeztek a legtöbb szavazókörbe.

A választópolgárok fontosnak tartották, hogy szavazatukkal hozzájáruljanak a végeredményhez, az általunk megkérdezettek többsége úgy véli, kötelességük, hogy éljenek szavazati jogukkal és döntsenek melyik jelölt alkalmas a város további vezetésére.

Este 7 órától kezdték meg a szavazatok számlálását, az eredmény pedig fél 12 után született meg, miszerint Hiesz György polgármesterjelölt nyerte meg az idei önkormányzati választást.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:12
Zeneiskolások előadása - Aladi Ronett - Rameau: Gavotte
09:16
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Sport7 1. rész – sport magazin
10:01
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Üzleti negyed - gazdasági magazin
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről...
18:14
Kaláka együttes koncert (részlet)
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
19:05
Reklám
19:08
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019. – Zárógála 4. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
A szomszéd vár – turisztikai magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság