Áldás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ünnepélyesen is átadták a Szent Bertalan templom toronysisakjait, a déli torony látványliftjét és a hozzá tartozó kávézót. A 2018 tavaszán indult, több mint 300 millió forintos uniós projekt során a templom tornyai eredeti formájukat kapták vissza. Az ünnepség szentmisével kezdődött, melyet Ternyák Csaba egri érsek celebrált.

Gyöngyös történelme hatalmas fordulóponthoz érkezett, ugyanis a több mint 100 éve leégett Szent Bertalan-templom toronysisakjai visszakapták régi formájukat egy uniós támogatású projektnek köszönhetően.

– 300 millióból valósult meg a projektnek ezen része, amibe benne volt a két toronysisaknak az építése ugye a 100 évvel leégett sisakoknak a rekonstrukciójával, a déli toronynak a teljes felújítása, a déli toronyban egy látogatói lift elhelyezésével egy acél menekülőlépcső kialakításával és természetesen a hozzá tartozó egyéb infrastruktúrákkal, illetve a kávézó, amely szintén ennek a projektnek az elválaszthatatlan része – sorolta Eperjesi László.

Hiesz György polgármester úgy véli, hogy ez a fejlesztés hozzájárul Gyöngyös turizmusának a fellendítéséhez.

– Szolgálja a turizmust, szolgálja a várost, hívőket, nem hívőket újra egy gyönyörű toronyban, látképben, fényképekben sok mindenben teljesen más, visszaadta a Fő térnek a régi hangulatát, aztán még javítani kell egyéb külsején a Fő térnek, de azt gondolom, hogy maga a nagytemplom tornya megszépülve újra a régi fényében tündököl – fogalmazott.

Az átadó ünnepségen Balog Gyula plébános beszédében kiemelte, hogy a gyöngyösieknek a múltban és jelenben is rengeteg lelkierő kellett, hogy a templom megtartsa értékeit.

A szentmisét Ternyák Csaba egri érsek celebrálta, aki elmondta, hogy örömünnep ez a nap és hálát adnak Istennek azért, hogy valamit sikerült befejezni és köszönet illeti mindazokat, akik tettek azért, hogy előrébb lépjen ez a város, ez a közösség, úgy, hogy mindeközben megőrizték a régi értékeket is.

Az érsek ezt követően megáldotta a felújított tornyokat. A misén Semjén Zsolt is részt vett, aki elmondta, hogy ez a beruházás mindenkinek a javára válik és a tornyok rendbetétele régi tartozás volt.

– Ezzel a beruházással pedig most mindenki megtette a magáét, megtette magáét a kormány, hiszen uniós forrásokat biztosított, nemzeti erőt, megtette magáét az érsekség az egyházmegye erején felül vállalt részt a felújításban, megtette magáét az önkormányzat, és megtette magáét leginkább a hívek, a gyöngyösi polgárok, akik adományaikkal, és nem utolsó sorban munkájukkal lehetővé tették, hogy a templom megújuljon és most ez valóban olyan, mint egy ékszerdoboz – vélekedett.

Hozzátette, hogy a XXI. századi technika segítségével még inkább turisztikai látványossággá is válhatott a templom. A látogatók mostantól használhatják a látványliftet, akik elé csodás panoráma tárulhat a toronysisak ablakából.


Tovább az archívumra