Második alkalommal szervezett Motivációs napot az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa. Az intézmény idén az Okos Jövő – Fórum a jövő kutatói generációja számára elnevezésű programmal várta az olyan agilis egyetemi hallgatókat és középiskolás diákat, akik tenni szeretnének a jövőjükért és érdeklődnek a kutatómunka iránt.
„Okos Jövő – Fórum” címmel tartotta második Motivációs napját az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa. A Tudományos Diákköri Rendezvénysorozat keretén belül a tavalyi év során először megtartott esemény sikeressége után a Campus idén is versenyt hirdet a térség középiskolásai számára.
– A mai alkalommal az idei versenyünknek promóciója zajlik tulajdonképpen. Egy kicsit megmutatjuk a fiatalok számára, hogy miről is szól ez a Tudományos Diákköri tevékenység. Jó gyakorlatokat, jó példákat megmutatni, a tavalyi győztes például be fogja mutatni a prezentációját. Külföldi hallgatónk is fog prezentációt tartani, tehát tényleg igyekszünk egy színes programot összeállítani a számukra és arra ösztönözni őket, hogy jövőre ők is induljanak – magyarázta Dr. Bujdosó Zoltán főigazgató.
Az esemény egyik célja, hogy bemutattassuk a diákok számára, hogy egy ilyen kutató munka miként épül fel – hangsúlyozta a főigazgató.
– Kollegáink fogják bemutatni azt, hogy mi a szerepe, hogyan készül egy ilyen, mi a szerepe egy tanárnak, mi a szerepe egy hallgatónak ebben a munkában. Nem utolsó sorban, ami a legfontosabb célja ennek, hogy egy kicsit helyhez kössük a fiatalokat, tehát itthon tartsuk őket azzal, hogy lehetőséget nyújtunk számukra az intézményünkben tovább tanulni – tette hozzá dr. Bujdosó Zoltán.
A motivációs nap keretén belül a tavalyi év egyik győztese Juhász Ákos is bemutatta a mátrai borokról szóló kutatómunkáját.
– Bemutatom benne a mátrai borok jellegzetességét, az itt lévő vállaltok mivel tudnak versenyképesek maradni. Tehát ez egy kutatás lényegében, amit egy szakirodalmi háttérrel vezetek fel először is az egészet – fogalmazott.
Az eseményre sok középiskolás diák is ellátogatott, akik szívesen kipróbálnák magukat a kutatómunka területén.
Azok a fiatalok, akik tudományos dolgozatot szeretnének készíteni informatikai, gazdaság, vagy agrártudomány témákban, azok december 2-ig jelentkezhetnek.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon