Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Várják a javaslatokat

Várják a javaslatokat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Gyöngyös Város Kultúrájáért, és Gyöngyösi Fiatalok a Tudásért, Művészetekért, valamint a Közösségért. Két fontos elismerés, melyre még várják a felterjesztéseket. Az ajánlásokat indoklással együtt november 1-ig nyújthatják be Hiesz György polgármesternek.

Ismét kitüntetéseket adományoznak Gyöngyösön azoknak a fiataloknak, akik a tanulmányokban, a művészetekben és a közösségi munkában kimagasló eredményt értek el. Az elismerés legfeljebb 35 éves fiataloknak adható, akik jeleskednek az imént felsorolt kategóriák egyikében és ezt a tevékenységet Gyöngyös városában végzik.

– A kitüntetés rendelet egyértelművé teszi a felterjesztők körét, mint sokak által is ismert a város önkormányzatának a bizottságai, gyöngyösi lakosok, érdekképviseleti-, civil szervezetek tehetnek, de emellett lehetőséget ad még az önkormányzat a köznevelési, felsőoktatási intézmények pedagógusainak, intézményvezetők részére, iskolaszékek részére – ismertette dr. Horváth Gábor, a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság vezetője.

Tavaly a művészetekben elért eredményért Tolmayer Anna, a közösségért végzett munkájáért Spisák Bence, a tanulmányokban elért eredményéért Veres Tamás vehette át az elismerést. A következő kitüntetéseket szintén a városi diáknapon adják át.

– Ugyanígy november 1-ig lehet Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetésre felterjesztést tenni. Azon személyek és közösségek részére, akik Gyöngyös város kultúrájáért, illetve a szellemi alkotásukkal városi kulturális élet szépítéséért többet tettek – fűzte hozzá az igazgató.

Felterjesztést tehetnek az önkormányzat bizottságai, érdekképviseleti- és civil szervezetek, valamint gyöngyösi lakosok. Az ünnepélyes átadót a Magyar Kultúra Napján rendezik meg. Tavaly Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át az elismerést. A kitüntetettek oklevélben, pénzjutalomban és emlékéremben részesülnek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - Az aranyostarajos kiskakas
09:10
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Verőke - Méhkeréki román táncok
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Villanófényben a Mátra - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Ciprus
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A békakirály papucsa
18:11
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip – mozi magazin
19:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság