Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Részt venne a politikai döntés-előkészítésben a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete, amely részt az önkormányzati bizottságok munkájában

Részt venne a politikai döntés-előkészítésben a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete, amely részt az önkormányzati bizottságok munkájában

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A civil szervezet ezért egy megállapodás-tervezettel kereste meg az MSZP és a FIDESZ Gyöngyösi szervezetét. A felek televíziónk Fórum című műsorában fejtették ki véleményüket.

Ritkán adódik alkalom televíziónk életében, hogy egy műsorban szerepeljen Hiesz György, az MSZP- és Tatár László, a FIDESZ helyi szervezetének elnöke. A civil szerepvállalás ügye azonban egy asztalhoz ültette a feleket. Ebben nagy szerepe volt a Mátraaljai Munkaadók Egyesületének, amely egy megállapodás-tervezettel kereste meg a két párt helyi szervezetét.

Ezt a szervezet úgy kívánja elérni, hogy a gazdasági jellegű bizottságokba delegáltakat küldene – díjazás nélkül. Hiesz György azt mondta: fontosnak tartják a civil szerepvállalás ügyét, de ez idáig kevés szervezet kereste fel őket hasonló kezdeményezéssel.

Tatár László is a civil kontroll fontosságáról beszélt, de – mint mondta – ennek megvalósítását más formában képzelik el, mint a munkaadók szövetsége.

Tatár László szerint a döntés-előkészítésbe azonban a többi civil szervezetet is be kellene vonni. Ezt a munkaadók egyesülete egy úgynevezett városműködtetési kódex formájában látja megoldhatónak, amely a városfejlesztés főbb irányait is rögzítené.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2010-06-16 )

Tovább az archívumra