Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Beköszöntött a tél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat már a hétvégén figyelmeztetést adott ki, hogy december 2-án, hóesésre, hófúvásra és havas esőre kell számítani. Az előrejelzések alapján 2-6 cm hó valószínű, a magasabban fekvő részeken 10 cm feletti is lehet. Este pedig a mínuszok miatt, fagy is lehet, így a Városgondozás Zrt. és a Közútkezelő óvatosságra inti az autósokat és gyalogosan közlekedőket.

Beköszöntött a tél hazánkban is, hajnaltól egészen kora délutánig havazott. A Városgondozás Zrt. időben felkészült az első hóra, hajnali 4 órakor 3 nagy géppel megkezdték az utak sózását, illetve két kisgéppel tisztították a járdákat- mondta el Tóth Szabolcs, köztisztasági ágazatvezető.

– Betároltuk a megfelelő anyagmennyiséget, ez látható mögöttem is, rendelkezésre állnak azok a technikai eszközök, amelyekkel ezeket eltudjuk juttatni a felhasználás helyére. Remélhetőleg ezt az első komolyabb havazást, most nem követi több. Legfontosabb feladat az, hogy viszonylag járható állapotban hajtjuk az utakat és járdákat a fagy beköszöntére, mert, hogy este igen magas mínuszok jönnek majd este – magyarázta.

A Városgondozás elsőként a középületek és fő útszakaszok környékén tisztítja meg az utakat és járdákat, majd így haladnak a kisebb forgalmú utcákig. Tóth Szabolcs kiemelte, hogy a társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy az utak megfelelő állapotúak legyenek. Emellett bolttulajdonosok és lakosok figyelmét hívta fel egy fontos jogszabályra.

– 5 méterig az előttük lévő járdaszakaszon kötelezettségük a síkosságmentesítés, ez azt jelenti, hogy az azon kívüli területeket csinálja a Városgondozási Zrt. ez van benne a szerződésben – fogalmazott.

Térségünkben a havazás miatt több baleset is történt. Mátrafüreden egy busz karambolozott egy személygépjárművel, feltehetőleg az időjárási körülmények miatt. A műszaki mentést teljes útlezárás mellett végezték, személyi sérülés nem
történt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az ország teljes területén téli üzemmódra váltott. Közleményben tájékoztatta televíziónkat, hogy Gyöngyösön vasárnap óta 9 gépük dolgozik folyamatos rotációban, teljes kapacitással. A hóesés érkezéséig a kora éjszakai órákban megelőző sószórást, majd a hó hullását követően ekézést és síkosságmentesítési munkákat végeztek munkatársaik. Az elmúlt 1 napban több mint 100 tonna sót juttattak ki a megye közúthálózatára és a továbbiakban is folytatják a szükséges beavatkozásokat.

A társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak, így tanácsos megszokott utazási sebességüket mérsékelni. A szakemberek mindenképpen arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat cseréljék át megfelelő minőségű téli abroncsokra. Továbbá a közlekedőknek érdemes még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - Az aranyostarajos kiskakas
09:10
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Verőke - Méhkeréki román táncok
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Villanófényben a Mátra - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Ciprus
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A békakirály papucsa
18:11
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip – mozi magazin
19:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság