Ennek keretében július 9-én erdei koncert volt hallható Galyatetőn a 200 éves bükkfák árnyékában.

De ez csak egy érdekesség a tucatnyi helyszínen megtartott rendezvénysorozatban, melynek szinte minden mozzanata különleges volt.
Az erdő ugyanis nemzeti kincs. Nemcsak megújuló természeti erőforrás, hanem életközösség is egyben. A rendezvénysorozat minden mozzanata ennek jegyében született. Hiszen a zene segít a környezetkultúra terjesztésében, az erdő pedig abban, hogy a művészetek valóban megérintsék az embereket.
Idén a 200 éves bükkfák árnyékában, egyedülálló akusztikai környezetben a Salgótarjáni rézfúvósok léptek fel.
A rendezvény programjai minden nap más-más környező településen kaptak helyet, kombinálva a kulturális programokat előadásokkal, hangversennyel, túrákkal és gyermekprogramokkal. A gyöngyösi zeneiskola tanárai is képviseltették magukat a koncerteken, így például a Musica Mansueta Kamarazenekar Ménesi Gergely vezényletével, Várallyay Róbert orgonaművész és Kováts Krisztina felkészítő tanár is.
Berzsényi Gergely