Gyöngyös kártya bevezetése, a szemét eltüntetése az utcákról, újabb parkolóhelyek létesítése és a Török Ignác utcai jelzőlámpa megszüntetése. Ilyen és hasonló lakossági észrevételek érkeztek a közmeghallgatáson, amelyen Hiesz György polgármester az idei költségvetési tervezet részleteit is ismertette.
A működési kiadásokat a takarékosság és a hatékonyság szem előtt tartásával tervezték meg idén – így kezdte a költségvetési tervezet bemutatását Hiesz György polgármester a közmeghallgatáson. A költségvetés véglegesítése és elfogadása a február végi ülésen várható.
A közmeghallgatás célja, hogy a lakosok is elmondhassák véleményüket és panaszukat. Az első felszólaló Hatvanból költözött egy éve városunkba, véleménye szerint érdemes lenne Gyöngyös kártyát kibocsátania az önkormányzatnak.
Hiesz György erre reagálva elmondta, hogy tervben van egy ilyen kártya létrehozása. Egy informatikai cégtől erre 20 millió forintos árajánlatot kaptak, azok a cégek pedig, akik olcsóbban készítenék el, korlátoznák a használatát, ezért a testület erről még a későbbiekben fog dönteni.
A lakók felvetették a Deák Ferenc utca túlterheltségét, egy műemléképület rendbetételét, a buszpályaudvar felújítását és a harmadosztály szemetes utcáinak felszámolását, valamint egyes beruházások kivitelezőinek szigorúbb kiválasztását és a munka ellenőrzését.
Felvetődött a Török Ignác utcai jelzőlámpás kereszteződés kialakítása is, hiszen itt az átmenő forgalom megszűnt, ezért sokan kerülőt tesznek, hogy hazaérjenek. Hiesz György elmondta: látják a gondot, de több tízmillió forintba kerülne egy minden igényt kielégítő kereszteződés létrehozása, ezért másképp fogják orvosolni a problémát, ha a testület megszavazza.
Ezeken kívül szóba került a Főtér is, amelyet népszerűbbé tennének a lakosok körében, ezért az önkormányzatnak az a terve, hogy a helyi vendéglátóegységek számára elengedik a közterület-használati díjat, így minden üzlet egy kinti terasszal is kiszolgálhatná a vendégeit.